Az alapítvány jogutód nélkül vagy jogutóddal szűnhet meg.

Jogutód nélkül megszűnik az alapítvány , ha

a) határozott időre alapították és a meghatározott időtartam eltelt ,

b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel bekövetkezett,

c) az alapítvány a célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott meg;

d) az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy

e) az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet.

f) törvényességi felügyeleti eljárásban a bíróság megszünteti, mert a törvényes működés nem állítható helyre,

g) az alapítvány fizetésképtelensége miatt induló felszámolási eljárásban a bíróság megszüntetheti, és a nyilvántartásból törölheti az alapítványt.

Az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt.

Ha valamelyik megszűnési ok bekövetkezik, a kuratórium értesíti az alapítói jogokat gyakorló személyt vagy szervet a szükséges intézkedések megtétele érdekében, és a megszűnési ok bekövetkeztét közli a felügyelőbizottsággal és a könyvvizsgálóval is.

Ha az alapítói jogokat gyakorló személy vagy szerv a megszűnési ok alapján harminc napon belül érdemi intézkedést nem hoz, a kuratórium ezt követően köteles a nyilvántartó bírósághoz bejelenteni a megszűnési okot.

A bíróság az alapító kérelmére vagy az ügyészség indítványára állapítja meg az alapítvány megszűnését, ha

a) határozott időre alapították és a meghatározott időtartam eltelt ,

b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel bekövetkezett ,

c) célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott meg ,

d) három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytatott tevékenységet.

A bíróság az alapító kérelmére állapítja meg az alapítvány megszűnését akkor is, ha céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód.

Ezekben az esetekben végelszámolást (kényszer-végelszámolást) kell lefolytatni. Amennyiben nem merült fel adat arra nézve, hogy a civil szervezetnek vagyona van vagy a civil szervezet fennállása során adószámmal nem rendelkezett, illetve nem rendelkezik, abban az esetben nem végelszámolásnak (kényszer-végelszámolásnak), hanem egyszerűsített törlési eljárásnak van helye.

A törlést a törlési kérelem formanyomtatványon kell kérni, és udvarias, ha egy mellékelt kísérő levélben röviden indokoljuk kérésünket. A bíróság végzést hoz a feltétel bekövetkeztéről és elrendeli az alapítvány törlését. Ebben az esetben a végzést követő 30 napon belül végelszámolásnak van helye. Ha az alapító már meghalt vagy megszűnt, és nincs kijelölt, alapítói jogokat gyakorló jogutód, akkor a törlésben érdekelt félnek – a kezelő szervnek, vagy más érdekelt félnek – az ügyészséghez kell fordulni és az ügyészség keresete alapján fogja a bíróság az alapítványt törölni.

Jogutóddal szűnik meg az alapítvány egyesülés és szétválás esetén.