Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Ha van olyan társadalmi ügy, ami szívünknek kedves, és szeretnénk új tapasztalatokat szerezni, tudásunkat a jó ügy érdekében kamatoztatni, akkor ennek egy kézenfekvő és gyakorlati formája lehet, ha valamelyik civil szervezetnél vállalunk szabadidőnk terhére önkéntes tevékenységet.

 

A civil szervezetek életében sokszor máshogy történik a munkaerő szervezése és felhasználása, mint a for-profit szektorban, vagy akár a közszférában. A civil szervezetek a legtöbb esetben kisebb költségvetésből gazdálkodnak, mint más szektorok képviselői, és az egyes feladatok elvégzése is sokszor inkább projektekhez, egy-egy adott eseményhez kötött, és mint ilyen, a díjazása is máshogy rendeződik.

Egy-egy alapítvány, vagy egyesület életében nélkülözhetetlen segítséget jelenthet az önkéntes munkavégzés keretében vállalt segítő tevékenység, hiszen így ezek a szervezetek lényegesen kisebb forrásból juthatnak hozzá olyan szakértői munkához, melynek megfizetésére máshogy nem lenne alkalmuk, vagy egy-egy akció, projekt érdekében annyi embert, olyan tömeget kell megmozgatniuk, amennyit nem áll módjukban megbízni.

Az önkéntesség számos előnnyel jár a munkaerő-piacon való mobilitás szempontjából is. A fiatalok, iskoláskorúak számára előnyös lehet, ha korán megtanulják a közösségi részvétel jelentőségét, szabályait, de az iskola (elsősorban a felsőoktatás) mellett végzett önkéntes tevékenység, mint gyakorlat, tapasztalat később befolyásolhatja az álláskeresés sikerét is. Az önkéntes munka segítheti a munkaerő-piacról kiszorult (például korábban gyermeket nevelő nők) visszatérését is, de sokat jelenthet a passzivitásba kényszerült idősek, nyugdíjasoknak is, akik tovább kamatozathatják megnövekedett szabadidejükben a sok év alatt felhalmozott tapasztalatot, szakértelmet.

Ugyanakkor az önkéntes tevékenység segítheti a már aktív munkavállalókat is abban, hogy részt vehessenek a társadalmi felelősségvállalásban maguk is, erre jók például a vállalati önkéntes vagy a szakértelmen alapuló pro bono programok.

Támogasd a nonprofit.hu-t!

Ha fontos neked, hogy minél több friss, releváns és nélkülözhetetlen tartalom eljusson a civil szervezetekhez, járulj hozzá a nonprofit.hu működéséhez.

Közérdekű önkéntes (tehát a törvényben rögzített feltételeknek megfelelő) tevékenységet gyakorlatilag minden 10. életévét betöltött magyar állampolgár végezhet. Még korlátozottan cselekvőképesek is. Életkortól és cselekvőképességtől függően változik, hogy ki mennyi munkát, és milyen körülmények között végezhet.

Ha elhatározta, hogy kedve és ideje lenne tudását és energiáját , valamilyen jó és hasznos ügy szolgálatába állítani, akkor érdeklődjön és tájékozódjon! Ha személyesen ismer olyan civil szervezetet, amelyik Önnek szimpatikus ügyért dolgozik, akkor könnyű dolga lesz. A legtöbb ember közvetlen ismerősei és családtagjai ajánlásai révén kapcsolódik be valamely szervezet munkájába. Ha Ön számára nem magától értetődő, hogy hol kezdheti meg az önkéntes tevékenységét, akkor érdemes előbb a tájékozódást segítő kereső felületekről elindulnia vagy egyszerűen a lehetséges fogadó szervezetek honlapján és különböző közösségi oldalakon vagy csoportokban körbenézni, ahol a szervezetek hirdetik aktuális lehetőségeiket. (pl: https://www.facebook.com/groups/onkenteslehetosegek) Önkéntességgel kapcsolatban érdemes az Önkéntes Központ Alapítvány honlapján tájékozódni, de további ötleteket, lehetőségeket találhatunk a Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által fenntartott www.onkentes.gov.hu oldalon is. Minden esetben érdeklődjön utána, hogy az önkéntest váró civil szervezet eleget tett-e a törvényben (2005. évi LXXXVIII. Törvény az önkéntességről) előírt regisztrációs kötelezettségének, azaz bejelentkezett-e az EMMI  nyilvántartásába.

Ha talált olyan civil szervezetet, amely szívesen dolgozna együtt Önnel, és szóban megállapodtak a közös munkavégzés mikéntjéről és feltételeiről, akkor köthetnek egymással írásbeli szerződést. Ez nem minden esetben kötelező, de hasznos lehet. Tudnia kell, hogy van olyan önkéntes tevékenység, amihez bizonyos képesítések és/vagy egészségügyi alkalmasság szükséges, illetve egy speciális képzésen kell részt vennie a munkavégzés megkezdése előtt. A fogadó szervezet ezt a képzést, mint ahogy a munkavégzéshez szükséges egyéb kereteket is biztosítja az önkéntes számára.

Az önkéntes a munkavégzéséért hagyományos értelemben ellenszolgáltatást nem kap, de a törvény értelmében a civil szervezetnek lehetősége van egyrészt a munka során felmerülő költségeket (pl.: telefon, étkezés, munkaruha, utazás, stb,) megtéríteni, vagy akár csekély összegű jutalmat is adni. Ezekről mindig előzetesen egyeztessen a fogadó szervezettel és legyen tekintettel arra, hogy nem mindegyik szervezet tud sokrétú juttatásokat biztosítani önkéntesei számára, de a jól szervezett önkéntes programokban való részvétel maga komoly értéket és élményt jelenthet az önkéntesek számra.