Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A DemNet Alapítvány partnereivel, az Osztrák Fundraising Szövetség által fejlesztett és az Európai Fundraising Szövetség által is elismert és akkreditált „Fundraising College" elnevezésű forrásteremtő képzést adaptálja a magyarországi civil szektor sajátosságaira és környezetére adaptálva. Célunk egy olyan adományszervező képzés fejlesztése, amely lehetőséget ad civil szervezetek munkatársainak a sikeres adományszervezéshez szükséges tudás elsajátítására.  / Az osztrák képzési anyagot a fordítás után adaptáljuk, majd pilot képzést szervezünk.

A képzés meghonosításához, majd a folyamatos oktatáshoz képzőket keresünk hosszú távra. 

Főbb feladatok:

  • közreműködés a program koordinátorával és szakmai vezetőjével;
  • részvétel a tréning anyagok véglegesítésében;
  • részvétel a teljes trénerképzésen (várhatóan egy hét, előreláthatólag tömbösített rendszerben magyar és angol nyelven);
  • aktív részvétel a pilot képzésen, az adott tématerületen a képzés megtartása;
  • folyamatos visszajelzés adása és kommunikáció a projekt vezetőivel;
  • közreműködés a képzés résztvevőitől visszajelzés kérésében;
  • a tréningek dokumentációjának elkészítésében való részvétel

Elvárások:

  • civil szervezetnél szerzett tapasztalat (min. két év), civil szektor ismerete;
  • tapasztalat adományszervezés területen - az alábbi területek valamelyikén (az alább felsorolt területek a képzés tartalmi elemei is egyben):
    • nonprofit management
    • direktmarketing
    • fundraising rendezvények
    • on-line fundraising
    • társadalmi szponzoráció
    • az adományszervezés jogi környezete
    • kiemelt adományozók
    • face-to-face fundraising
    • telefonos adománygyűjtés
  • a képzési tartalomnak megfelelő tanári végzettség, vagy a képzési tartalomnak megfelelő felsőfokú végzettség és szakképzettség vagy felsőfokú végzettség és a képzés tanulmányi területének megfelelő szakképesítés
  • traineri tapasztalat, jó előadói készség;
  • angol nyelvtudás (szóban és írásban egyaránt);
  • jó kommunikációs és együttműködési készség, rugalmasság.

Amit kínálunk:

  • egy profi, dinamikus csapat tagja lehet egy több mint 15 éve működő, elismert magyar civil szervezetnél;
  • trainerképzésen való részvétel (általános trénerfelkészítés és a témához kapcsolódó felkészítés)
  • oktatási tevékenység (lehetőségének) biztosítása
  • további szakmai tapasztalatszerzés lehetősége fundraising területen;

Jelentkezés szakmai önéletrajz és motivációs levél elküldésével a fundraising@demnet.org.hu címre (kérjük, motivációs levelében motivációjának leírása mellett feltétlenül térjen ki releváns tapasztalataira!). A projekttel, illetve a képzéssel kapcsolatos kérdéseit is ezen az e-mail címen teheti fel.

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 30.

A trainerképzés előreláthatólag 2014 novemberében lesz, a pilot képzés pedig 2015 első felében várható.