Az Adománygyűjtők Önszabályozó Testülete, azaz az Etikai Kódexet elfogadó szervezetek kisfilmeket forgattak, hogy bemutatkozzanak és elmondják, miért fontos nekik az átlátható adománygyűjtés. Az eredményt saját youtube-csatornájukon tették közzé pár nappal ezelőtt.
2013. január 2.
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere civil szakemberek, szervezetek számára. A díjat minden évben, szeptember 15-én, az író születésnapján adják át.
2013. január 2.
Tájékoztatjuk a kedvezményezett szervezeteket, hogy jogszabályváltozás miatt, a 2011. évben kiutalt szja 1%-os összeg felhasználásáról szóló 11KOZ jelű nyomtatványt (2012. október 31-e helyett) 2013. május 31-éig kell az adóhatóság részére megküldeni elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül. Ez a nyomtatvány legkorábban 2013. január 1-jén lesz elérhető és letölthető a NAV honlapjáról
2012. október 19.
2012. október 3-án elindulnak az Adhat Vonalak, így végre Magyarországon is széles körben elérhetővé válik a telefonos adományozás lehetősége. A rendszert, az adhat.hu portálon keresztül a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány üzemelteti. Az adományvonalak indulása kapcsán egy beszélgetést szervezünk 2012. október 3-án (szerda) 15 órától az Erzsébet téri Akvárium Klubba.
2012. október 2.
Beyoncé is csatlakozott a humanitárius segélyszervezetek kampányához a 2012. augusztus 19-i Nemzetközi Humanitárius Nap népszerűsítése érdekében. A szupersztár, az ENSZ és a humanitárius segélyszervezetek tegnap indítottak útjára egy olyan nemzetközi kampányt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a humanitárius munkák fontosságára, és arra ösztönözze az embereket a világ minden pontján, hogy tegyenek valami jót egymásért.
2012. augusztus 13.
Kampányt indított a telekocsizás népszerűsítéséért a Lélegzet Alapítvány a Levegő Munkacsoporttal együttműködve, hogy az autósok is tegyenek a dugók és a környezetszennyezés ellen, miközben pénzt takarítanak meg.
2012. augusztus 13.
A krízistészta és minden apokaliptikus előrejelzés ellenére tovább szárnyal a BuSho repülő, fedélzetén ismét hazánkba szállítva azt az elmúlt években már megcsodált minőségű rövidfilmtermést, mely világszerte kápráztatja el a műfaj szerelmeseit! A nyolcadikra ismét rekordnevezés született, sőt idén első alkalommal a budapesti központi helyszín mellett hat további vidéki és határon túli helyszínen zajlanak majd a vetítések szeptember 4. és 9. között.
2012. augusztus 13.
Az Adománygyűjtő Szervezetek Etikai Kódexének ünnepélyes aláírásával megalakult az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete 2012. március 28-án. A testületet kilenc nonprofit szervezet hozta létre, de a jövőben bármely civil szervezet csatlakozhat, amely megfelel a kódexben foglaltaknak. A kezdeményezés célja, hogy erősítse a támogatók bizalmát a nonprofit szektorral szemben azáltal, hogy csak az nyerheti el a tagságot és az Etikus Adománygyűjtő Szervezet logójának használatának jogát, aki az adományok felhasználásáról egységes keretben, átláthatóan és számonkérhetően nyilatkozik.
2012. március 28.
A NIOK Alapítvány az ECAS brüsszeli civil szervezettel együttműködve szeretné megismerni a civil szervezetek és az érdeklődő állampolgárok véleményét egy potenciális jövőbeni szolgáltatás létrehozásáról, az Európai Civil Házról. Nagyon köszönjük, hogy áldoz ránk néhány percet, és kitölti az alábbi kérdőívet.
2012. február 21.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által készített tájékoztató anyagok a fontosabb előírásokat, normákat tartalmazzák.
2012. január 31.
Oldalak
|
|
|