önkéntesség

 
Esemény

Önkéntesek Napja 2013

Minden, amit az Önkéntesről tudni kell… - Kerekasztal beszélgetés az önkéntesség pszichológiájáról és egészségügyi hatásairól május 30-án.
Esemény időpontja: 
2013. május 30.


Pályázat

Pályázat önkéntes tűzoltó egyesületeknek

Pályázati határidő: 
2013. június 5.


Képzés

Európai Önkéntes Szolgálat kezdőknek

A képzés fő célkitűzése, hogy a részvevőket bevezesse az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretein belül megvalósuló projektek tervezésébe, előkészítésébe, megvalósításába, értékelésébe és utánkövetésébe. További témakörök a külföldi partnerszervezetekkel illetve részvevőkkel való együttműködés és az EU-s pályázati források hatékony felhasználása.
Képzés időpontja: 
2013. június 10. to 2013. június 12.


Képzés

Fogadó szervezetek felkészítése iskolai közösségi szolgálat program megvalósítására

A képzés célja az Iskolai Közösségi Szolgálattal (IKSZ) kapcsolatos ismeretek átadása, a közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadásának, koordinálásának, az iskolával történő együttműködés módszerének átadása. Cél továbbá, hogy a résztvevő szervezetek (civil szervezetek, állami és önkormányzati intézmények) az IKSZ programok befogadására felkészült szervezetekké váljanak a képzési program végére.
Képzés időpontja: 
2013. május 21. to 2013. május 22.


Hír

Július 1-vel módosul a Köt.

Idén nyáron módosul a Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. számú törvény.
2013. április 30.


Esemény

Jöjjön, segítsen Ön is a folyamatos, 12 órán át tartó kerekesszékezés rekordjának felállításában!

2013. május 17-én várunk minden kedves érdeklődőt a Margitszigeti Atlétikai Centrumba, a Fogadd el, fogadj el nap záró eseményére. Egy rekord felállítását tervezzük.
Esemény időpontja: 
2013. május 17.


Hír

Újabb településen segítenek az Ökumenikus Segélyszervezet szivattyúi

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal kialakított együttműködés keretében újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen kapcsolódott be a belvíz elleni küzdelembe az Ökumenikus Segélyszervezet. A hiánypótló szivattyúk és az azok működtetésére kiképzett önkéntesek 3 helyszínen kezdték meg a munkát vasárnap Alattyán községben.
2013. április 9.


Hír

Kampány indul az európai önkéntesség népszerűsítésére

Országos kampányt indít az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda az EVS - Európai Önkéntes Szolgálat népszerűsítésére. A Válassz egy kalandot! 18 és 30 év közötti fiatalokat céloz meg, és arra kívánja ösztönözni őket, éljenek a lehetőséggel és töltsenek el hosszabb-rövidebb időt külföldön önkéntesként.
2013. április 4.


Esemény

Lépj akcióba!

A Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) április 17-24. között hetedik alkalommal rendezi meg KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Esemény időpontja: 
2013. április 17. to 2013. április 24.


Képzés

Önkéntes menedzsment képzés

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) ezúton hirdeti meg a Nemzeti Együttműködés Alap (NEA) által támogatott Civil szervezetek felkészítése önkéntesek fogadására (Önkéntes menedzsment képzés) című képzési programját.
Képzés időpontja: 
2013. március 21. to 2013. március 22.


Oldalak

 
Subscribe to RSS - önkéntesség