Az állami szektor és a profitorientált polgári társadalom mellett harmadik szektorként jelent meg a nonprofit civil társadalom. Ennek a harmadik szektornak a fejlett nyugati államokban ma már elsősorban gazdasági szerepe van, ám olyan országokban, ahol fejlődő vagy autoriter rendszerek állnak fent, politikai funkciója is jelentős. A harmadik szektor így sokoldalú lehet: gazdasági tényezőként közreműködhet a köz- és magánszolgáltatások egyensúlyban tartásában dinamikusan növekvő vagy szerkezeti változást átélő piacgazdaságokban, politikai tényezőként pedig – a nyugati országokban – segítheti az állampolgári részvétel szervezeti kereteinek biztosítását, illetve az állam társadalomszervező tevékenységében is partner lehet. A tanulmány azt tárgyalja, hogy Magyarországon miként tudna a civil társadalom hasonlóan sokoldalú jelentőségre szert tenni.