CSR

 

 

Hír

Fókuszban a fenntarthatóság - MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat 2013

A MAF Társadalmi Befektetési Díj a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását értékelő szakmai díjak között különleges szerepet tölt be, mivel az egyetlen olyan elismerés a cégek számára, amely a CSR tevékenységeken belül kifejezetten az egyes támogatói programokra fókuszál, így a már évek óta aktív és nagy tapasztalatokkal rendelkező cégek mellett a társadalmi befektetések terén még frissnek számító kezdeményezéseket indító nagyvállalatok és KKV-k is sikerrel mérettethetik meg magukat.
2013. május 23.


Esemény

Katalizátor Műhelybeszélgetés sikeres társadalmi befektetési programokról egy csésze kávé mellett

2013-ban a Magyar Adományozói Fórum (MAF) egy új rendezvénnyel szeretne hagyományt teremteni. A „Katalizátor Műhelybeszélgetéseken” a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2012-ben díjazott programjai kerülnek bemutatásra két alkalommal, azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat, és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. Ily módon is szeretnénk segíteni az idén pályázni kívánókat a sikeres felkészülésben!
Esemény időpontja: 
2013. június 6.


Esemény

CSR Piac: hangsúly a közös értékteremtésen

A KÖVET Egyesület 2013. április 18-án a Dürer Rendezvényházban nyitja meg az idei CSR Piac kiállítást, amelyen 39 vállalat mutatja be a társadalmi felelősségvállalásban elért eredményeit.
Esemény időpontja: 
2013. április 18.


Hír

Az önkéntes munka nem csak a rászorulóknak segít

A Habitat for Humanity tapasztalatai szerint egyre több vállalat CSR programjába kerül be a társadalmilag jelentős célok támogatása mellett az önkéntes munkavégzés is. Az önkéntes napok nemcsak a támogatott családoknak, hanem az önkénteseknek is sokat jelentenek.
2012. december 10.


Hír

A BASF Hungária nyerte az idei Good CSR díjat

Rendhagyó módon CSR akcióikat nevezhették be a felelős vállalatok közösségének tagjai a 2012. évi Good CSR program versenyébe. A zsűritagok a beadott pályázatok közül a BASF Hungária akcióját találták a legjobbnak.
2012. december 3.


Esemény

Akarsz róla beszélni?

Esemény időpontja: 
2012. november 22.


Hír

Megnézik a cégek, kiknek adakoznak

Egyre több alapítvány, szervezet kér adományokat cégektől, amelyek általában a helyiek javára jótékonykodnak. A vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. évente néhány millió forintot, a Csomiép Kft. több milliót áldoz nemes célokra.
2012. november 14.


Hír

Példamutató vállalatokat díjazott a Magyar Adományozói Fórum

Az Év Társadalmi Befektetési Programja mellett a leginnovatívabb, a legsikeresebb, és a legnagyobb hatást elérő vállalati támogatási programokat díjazta a Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2012. október 4-én. A MAF Társadalmi Befektetések Díjakat a Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere fővédnökségével rendezett „MAF Partnerség.Hatás.Innováció. 2012” című konferencia záró programjaként adták át.
2012. október 18.


Hír

A Good CSR program tagjai a Palotai-szigeten végeztek önkéntes munkát

Nyolc köbméter szeméttől tisztították meg az önkéntesek a természetvédelmi területet.
2012. október 1.


Hír

A Nestlé is csatlakozott a Good CSR programhoz

Nyolc tagvállalat alkotja idén a felelős vállalatok közösségét.
2012. szeptember 18.


Oldalak

 
Subscribe to RSS - CSR