működés

 

 

Hír

Közel kétmilliárd forint zenekarok támogatására

Közel kétmilliárd forint többletforrással támogatja idén a kormány nemzeti és kiemelt zenekarok és énekkarok működését, valamint szakmai programjait – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 29-én a Budapesti Vonósok Kamarazenekar próbáján, a MÜPÁ-ban.
2013. április 2.


Hír

ÖKOklikk, és könnyen rákattanhatsz te is a környezetedre!

A napokban elindult ÖKOklikk portál egy új, izgalmas és hiánypótló internetes közösségépítő kezdeményezés azoknak, akik az egészséges élet és a zöld témák iránt érdeklődnek. Az okoklikk.hu célja, hogy látogatói játékosan ismerkedjenek a fenntartható életmóddal, okosodjanak, barátkozzanak egymással és a témával, tudásukat megosszák és ezáltal saját hétköznapi életüket zöldebbé tegyék.
2013. április 2.


Hír

Egyre hatékonyabb pénzügyi fogyasztóvédelem - A PSZÁF és a civil szféra tevékenységét értékelő szakmai fórumról

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke által kibocsátott fogyasztóvédelmi rendeletek, ajánlások és vezetői körlevelek, illetve az azokhoz kapcsolódó átfogó fogyasztóvédelmi akciók hatékonyan szolgálhatják a pénzügyi fogyasztóvédelem ügyét - állapították meg a résztvevők a PSZÁF és a civil szféra fogyasztóvédelmi tevékenységét értékelő szakmai fórumon.
2013. március 29.


Hír

Erdőből lakásba – két szociális bérlakást adtak át Kőbányán

2013. március 28-án ünnepélyes keretek között átadásra került az a két szociális bérlakás Kőbányán, amelybe jelenleg a Terebesi erdőben saját építésű kunyhóban hajléktalan emberek fognak költözni. A két, korábban üresen álló önkormányzati tulajdonú lakást a kerületi önkormányzat, a Szociális Építőtábor Egyesület, A Város Mindenkié (AVM) csoport és több más szervezet és magánember együttműködésében kb. 10 nap alatt újították fel az érintettek önkéntesek segítségével.
2013. március 28.


Hír

CivilJutub.hu - civil videómegosztó - 2013. márciusi videó-válogatás

http://tinyurl.com/CJ-videovalogatas-2013-03
2013. március 28.


Hír

Egyeztetni fog az írószervezetekkel az Emmi

Az Emmi úgy véli, ők megfelelően jártak el a szakmai díjak odaítélése kapcsán, de javaslatot dolgoznak ki a bírálási rendszer módosítására.
2013. március 28.


Hír

Szoftverlicencekre hivatkozva razziáztak orosz civileknél

Az orosz államügyészség több civil szervezetnél is házkutatást tartott, az akciók során számítógépeket foglaltak le. Az ügy kapcsán Párizs tiltakozott, a német külügyminisztériumba pedig berendelték az orosz nagykövetet.
2013. március 28.


Esemény

Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása

Az április 10-ei konferencia témája a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítése. A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Esemény időpontja: 
2013. április 10.


Hír

Civil szervezetek kézikönyve

A könyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2012. július 1. napján hatályos szövege alapján mutatja be a civil szervezetek működésére vonatkozó legfontosabb szabályokat.
2013. március 27.


Könyvajánló

Civil szervezetek kézikönyve

jogszabályok magyarázata nem csak civil szervezeteknek

RECENZIÓ



Oldalak

 
Subscribe to RSS - működés