Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Tisztelt Partnerünk!

2011-ben új, a civil szervezetek működését meghatározó szabályozásokat fogadott el az Országgyűlés és a Kormány. Emellett a 2011-es évközi és a 2012. január 1-jétől életbe lépett adótörvény-változások is jelentős feladatokat rónak a civil szervezetekre. E szektor számára is szükséges az adózási és számviteli előírások értelmezése, valamint a lehetőségek (pályázatok, támogatások) megismerése.
Szakértő előadóink rendezvényünkön a támogatások ismertetése mellett a jogszabályi változások céljának megismertetésében, a jogszabályok értelmezésében, és a gyakorlati felkészülésben adnak hathatós segítséget valamint bemutatják a nonprofit szervezeteket érintő különböző adónemeket, a rájuk vonatkozó sajátosságokat, illetve felhívjuk figyelmét a lehetséges adómegtakarítási és - visszatérítési lehetőségekre is. A fentieken túl külön előadás keretében foglalkozunk a civil szektor számára elérhető európai uniós támogatásokkal is.

Amennyiben civil (nonprofit) szervezet képviselőjeként szeretne széles körű tájékoztatást kapni a változásokról, vagy más okból érdekes az Ön számára a civileket érintő adózási, számviteli és támogatási környezet, vegyen részt díjmentes szakmai napunkon!

Előadóink:

Szablics Bálint főosztályvezető, KIM Civil Kapcsolatok Főosztálya
Dr. Orbán Ildikó főosztályvezető, NAV KMRI Dél-budapesti Adóigazgatóság
Gróf Gabriella igazságügyi adó- és könyvszakértő
Semperger-Dorogi Kinga EU projektfinanszírozási tanácsadó

A konferencia időpontja: 2012. február 7. (kedd) 9:00-15:00
Helyszíne: Budapest, Lurdy-ház Konferenciaközpont (1097 Könyves Kálmán körút 12-14.)

A részvétel minden jelentkező számára térítésmentes, de előzetes online regisztrációhoz kötött!

KATTINTSON IDE ÉS JELENTKEZZEN SZAKMAI NAPUNKRA MOST, MIELŐTT BETELNEK A HELYEK!