Adományozzon Ön is födémszigetelést!
2012. április 10.
Életforma.hu A Szociális Építőtábor csapata kreatív adománykampányt indított szociális bérlakások szigetelésére. A mostani kampánnyal három, 9 lakásos nagykanizsai ház födémszigetelésére gyűjtenek. Ha sikerül a megfelelő összeget összegyűjteni, 27 hátrányos helyzetű család lakhatási körülményei javulnak nagymértékben, miközben a lakás hosszú távú rezsiköltsége is jelentősen csökken. A szociális építőtábor koncepciója egy olyan kezdeményezés, mely a leromlott, sokszor már-már katasztrofális állapotú, önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások felújításán túl lehetőséget nyújt a lakbérhátralékkal rendelkező lakóknak arra, hogy csökkentsék, vagy teljesen ledolgozzák az önkormányzat/vagyonkezelő szerv felé fennálló lakbértartozásukat, egyszersmind szebbé, fenntarthatóbbá tegyék lakókörnyezetüket. A Szociális Építőtábor Egyesület 2010-ben valósította meg első projektjét Ligetvárosban, Nagykanizsa külső területén fekvő önkormányzati szociális bérlakás-telepen. Az első ütemben két háztömb, azaz nyolc lakás kapott külső homlokzat-és födémszigetelést, és 38 fő csökkenthette a lakbérelmaradását a munkálatok során. Augusztusban egy harmadik, szintén négylakásos épületegyüttes felújításán dolgozott a csapat a Habitat for Humanity művezetői és a lakbérhátralékos családok bevonásával. | ||||

