Civil társaság – mi az?
Melyek a polgári jogi társaságra vonatkozó fő szabályok, amit a civil társaságra is alkalmazni kell? A civil társaságra a polgári jogi társaságra vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a társaságot a társasági szerződésben ügyvitelre kijelölt tag kivételével bármely tag azonnali hatállyal indokolás nélkül felmondhatja, a tag halála, illetve felmondása esetén a társaság pedig csak akkor szűnik meg, ha ezáltal a tagok száma egy főre csökken. A polgári jogi társaság (pjt) gazdasági cél érdekében jön létre. Ennek mintájára hozható létre a civil társaság, amely nem gazdasági cél érdekében alapítható. A civil társaság nem jogi személy. A társaság létrehozása nem igényel bírósági, vagy hatósági bejegyzést, regisztrációt. Az alapító tagok egy társasági szerződésben megjelölik a célokat, az együttműködés formáját, a társaság szervezetét és képviseletét. Nincs formai kényszer, a szerződés meglehetősen szabadon alakítható. Az elvárás csak annyi, hogy a társaság célja ne gazdasági cél legyen, és legyen egy ügyvivő tag. Már két fő elegendő a társasághoz. A jogi személyiség hiányából következően a tagok vagyoni felelőssége egyetemleges. Pontokba szedve a pjt-t:
A társaság megszűnik: a) ha célját megvalósította vagy a cél megvalósítása többé nem lehetséges; frissítve: 2012.03.29. | |

