Jogalkalmazás, joghasználat

 

A "JOGALKALMAZÁS, JOGHASZNÁLAT" című könyvvel a szerző és a kiadó kettős célt kíván szolgálni:
•  jogi ismeretterjesztő könyvként segíteni a jog hozzáférhetőbbé válását az állampolgárok, szervezetek, intézmények számára, s csökkenteni ezzel kiszolgáltatottságukat;

•  felsőoktatási és továbbképzési tankönyvként stúdiumot, tantárgyat teremteni a jogalkalmazás, joghasználat életterületeket, szakmákat, ágazatokat átívelő funkcionális tudásából, s növelni ezzel annak esélyét, hogy a jövő értelmisége, a társadalmi hierarchiában befolyással rendelkező szakértői és vezetői kör képes legyen a politikai hatalom partnereként részt venni a jogi szabályozás kialakításában, változtatásában, érvényesítésében, alkalmazásában és mindennapi konstruktív használatában.

Mindkét célhoz közelítés a XXI. századi demokratikus jogállam (értsd ezt a tekintélyelvű, etatista állam ellenpontjaként) működését segíti.

A könyv remélt hatásaként ugyanis a nem jogász jogalkalmazók és joghasználók felkészülnek az alábbi feladatokra:
- egy probléma elhelyezésére a jogrendszerben,
- az állami szervek struktúrájának áttekintő ismeretére a jogalkalmazással kapcsolatban,
- a hatályos jog konkrét megismerésére,
- a jogalkalmazáshoz és joghasználathoz alapszinten szükséges jogértelmezésre, s ennek határai felismerésére,
- a jogalkalmazói hatáskör törvényes gyakorlására,
- a jogász-szakmában létező munkamegosztás ismeretére, annak igénybevétele, használata céljából;
- a különböző jogérvényesítési eljárások közötti választásra és megindítására,
- ügyféljogokkal élésre.

A "JOGALKALMAZÁS, JOGHASZNÁLAT" jogi ismeretterjesztő könyvként az állampolgárok és közösségeik, a munkaszervezetek és vezetőik "tankönyve" kíván lenni egy olyan területen, amelybe a középiskolai és felsőoktatási tanulmányaik során általában nem nyernek bevezetést. Bármilyen ágazatban végezzük is munkánkat, bárhol helyezkedünk is el a munkaszervezetben, bármennyi oktatási szint áll már mögöttünk, a jogállamiság körülményeiből fakadó jogalkalmazói és joghasználói kényszer szükségszerűen a jog használatának és alkalmazásának - megismerésének, megértésének, feldolgozásának, a jogi szabályokhoz alkalmazkodásnak, a jog érvényesítésének - feladatát rója ránk. A jogállamban az ember (állampolgár, ügyfél, szülő, munkavállaló, vezető, szomszéd, tag, alkotó, felhasználó, vendég, tulajdonos, bérlő, elkövető) létezésének szinte minden mezőjében jelen van a jogi szabályozás. Ebből következően a joghasználati és jogalkalmazói alapismereteknek életünket átszövő ugyanolyan alapvető tudássá kell összeállnia, mint a gépjárművezetésnek, televízió-programozásnak, háztartásvezetésnek, gyermeknevelésnek, számítógép-kezelésnek és bankkártya-használatnak.
A "JOGALKALMAZÁS, JOGHASZNÁLAT" felsőoktatási és továbbképzési tankönyvként széles körben használható eszköze kíván lenni a nem hivatásos jogalkalmazókat képző (nem-jogász, nem-közigazgatási szakember) oktatásoknak. A tankönyv alkalmas lehet arra, hogy a felsőoktatásban és továbbképzésekben meghonosítsa a nem ágazati, hanem funkcionális (értsd: ágazatokat, szakmákat, foglalkozásokat átívelő) tartalmú jogalkalmazási, joghasználati ismeretek tanítását. A jogalkalmazási és joghasználati ismeretek ebben a felfogásban ugyanolyan elengedhetetlen elemei a korszerű közoktatási és felsőoktatási képzésnek, mint az informatika, az idegen nyelv, a kommunikáció. Nem az a fontos, hogy a hallgatók "megtanulják" a különböző anyagi jogi szabályokat (hiszen ott van a jogszabály arra, hogy megnézzék benne), hanem az a fontos, hogy a vonatkozó jogszabály megtalálását, a jogkeresés technikáját, a jogszabály olvasását, egy-egy jogi probléma kezelésének elvi és gyakorlati, eljárási problémáit értsék, s legyen kialakult készségük a jogalkalmazáshoz, jogérvényesítéshez szükséges ismeretek mozgósítására.

A könyv 6 fejezetben (fogalmi kérdések, jogrendszer, jogalkalmazás szervezete, jogalkalmazói alapismeretek, jogvédelem-jogérvényesítés, jogi szótár) mutatja be a jogalkalmazáshoz, joghasználathoz a mai világunkban alapvetően szükségesnek tartott kérdéseket. Részletes tartalomjegyzék, a képzési célú feldolgozáshoz hallgatói közreműködést ösztönző feladatvállalási lehetőségek, az egyes fejezetek végén pedig ellenőrző kérdések segítik a kötet gyakorlati használatát.

A szerző meggyőződése szerint a fejlett demokráciát arról lehet megismerni, hogy az embereknek megtanítanak és az emberek meg is tanulnak egy nélkülözhetetlen és alapvető társadalmi tudást: a jogállamban eligazodást.
A könyvet a Jogismeret Alapítvány (info@jogismeret.hu; fax: 367-1287; telefon: 350-6835; 1134 Budapest, Pattantyús u.4.) adta ki.

Kiadó: 
Jogismeret Alapítvány
Megjelenés éve: 
2 002
Oldalszám: 
250
Ár: 
2 500Ft.