Követendő példák – Sikeres megújuló energia beruházok a Visegrádi Négyek országaiban
2010. december 3.
Energia Klub Példát mutatunk. Illetve egyszerre 15 példát, négy országból. A kiadványhoz olyan megújuló energiaforrásokat hasznosító beruházásokat gyűjtöttünk össze, melyek modern technológiákat alkalmaznak, pozitív energiamérleggel rendelkeznek, és kis léptékűek (< 10kW).
Az egyes nap-, szél-, geotermális energiát és biomasszát felhasználó – nagyrészt önkormányzati – beruházások esetében bemutatjuk a megvalósulás lépéseit, a pénzügyi hátterüket, valamint az alkalmazott technológiát. Emellett rámutatunk, milyen pozitív környezeti hatása van a létesítményeknek, és hogy milyen akadályok hátráltatták a megvalósulást. Nem csak ötleteket szeretnénk adni, hanem segíteni is, hogy tanuljunk egymás hibáiból. A kiadványt és az azt kiegészítő adattárat érdeklődők mellett különösképpen az önkormányzati vezetőknek ajánljuk, akik reményeink szerint a hazai és külföldi példák láttán maguk is hasonló beruházásokat kezdeményeznek.
Kiadó: Energia Klub Megjelenés éve: 2 007 | |
