Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A társadalmi felelősségvállalás egyre erősödő igény, s lehetőség is a mai fiatalokban. S valamelyest elvárás is velük szemben. De ezt, azt hiszem, mind tudjuk.
(Ezért mertünk egy hosszabb program leírást, definíciót adni. Már végig olvasni is egyfajta tudatosság, vállalás, tehát már ezt is előre köszönjük!)
A fiatalokban rejlő kapacitások, életerő, tettvágy, hivatás, vagy annak keresésének vágya mind elengedhetetlen alapját képezi világunk jövőjének: vannak közös értékek és érdekek, ehhez együttműködő emberiségre van szükség, aminek már most Mi mind tagjai vagyunk.

2013. szeptember 20-án (déli) 12 órától várunk minden érdeklődőt nagy lelkesedéssel
a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (magyar jezsuiták) által üzemeltetett Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) megrendezésre kerülő

Felelősség Börze elnevezésű önkéntes-börzére.

Felelősséget vállalunk, ha önként végzünk feladatot embertársainkért, de akkor is, ha felismerjük, hogy azzal is szolgáljuk nemzedékünket, ha tanulunk, ha más kultúrákat megismerünk és elfogadunk, ha egyre tágítjuk látószögünket a többi ember felé.

Mit szeretnénk népszerűsíteni?
Minél több határon belüli és túli önkéntes szerepvállalási lehetőséget, akár fizikai, akár szellemi területről. Tanulmányi ösztöndíjakat, melyek szintén kapcsolatba hozhatók a társadalmi felelősségvállalással, valamint pályázati lehetőségeket / formákat, amik az előbb említetteket valamilyen formán magukba foglalják. Legyen szó emberekről, vagy más élőlényekről, karitatív (pl. idős- vagy hajléktalan gondozásról), vagy egyéb közösségekért végezhető munkáról, környezetvédelemről, fenntarthatóságról, környezettudatosságról, közösségi tervezésről stb.
Mindehhez a kiállítókkal mi ötleteket biztosítunk, hogy mindenki tudjon maga számára megfelelő lehetőséggel, vagy fontos feladattal találkozni, meg is ismerkedni vele, s akár azonnal jelentkezni is rá!

Kinek?
Szervező – Jézus Társasága Alapítvány - célja a fiatal, fiatal felnőtt közönség megszólítása, egy minél szélesebb körű lehetőség-tárház feltárása az érdeklődők számára egy tágas, mégis személyes hangulatú közösségi térben (- a Párbeszéd Háza terei). Olyan, elsősorban értelmiségi, felsőoktatásban résztvevőket, másodsorban hivatását kereső, vagy még pályaválasztás előtt álló „kereső, dilemmázó” korosztályt hívunk az eseményre – nemtől, származástól, vallástól függetlenül – akik nyitottak és rugalmasak ahhoz, hogy önmaguk kiteljesedését a társadalom és az emberiség érdekeit is szem előtt tartva éljék meg. S (a nemzeti köznevelési törvény alapján)ugyanennyire kiemelt célközönségünk az oktatási intézmények köre, ahonnan az intézmények felelőseit hívjuk meg, hogy megismerhessenek minél több lehetőséget, hol számítanak rászorulók az ő diákjaikra.

Kik vagyunk?
Az alapítványt a magyar jezsuita rendtartomány hozta létre 22 éve, hogy az támogatást nyújtson a római központú katolikus szerzetesrend magyarországi tartománya által fenntartott és üzemeltetett intézményeknek. Ez a támogatás forrásfejlesztést, de egyre hangsúlyosabban közösségfejlesztést jelent. A cél a minél tágabb körű párbeszéd elősegítése, a különböző kor- és érdekcsoportok összehangolása, kifejezetten nem csak vallásos rétegeket megszólítva, de keresztény értékrendre alapozva egyfajta nevelési, karitatív, kommunikációs és evangelizációs munkát látva el.

Célunk?
A látogatók találjanak maguk, vagy intézményük számára érdekes feladatot, kihívást, vagy egyenesen megoldást a továbbiakra kiállítóinknál, melyre szívesen jelentkeznek akár azonnal. Cél összekapcsolni szükséget és tettrekészséget.

KIÁLLÍTÓK (lista feltöltés alatt):

Baraka Alapítvány - www.baraka.5mp.eu
Benső Út Egyesület – www.utkereses.hu
BonumTV Közhasznú Nonprofit Kft. – www.bonumtv.hu
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány - www.i-dia.org
Dévai Szent Ferenc Alapítvány - www.devaigyerekek.hu
Fiatalok a Vidékért Egyesület - www.fve.hu
Fiatalok Lendületben Programiroda (Európai Önkéntes Szolgálat (EVS)) – www.yia.hu
Fulbright Hungary - www.fulbright.hu
Institute of International Education (IIE) European Office - www.iie.eu
Magyar Önkéntesküldő Alapítvány - www.hvsf.hu
Magyar Református Szeretetszolgálat - www.jobbadni.hu
Menedékház Alapítvány - www.menedekhaz.hu / www.muhelyklub.hu
Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) - www.noe.hu
Szentjánosbogár Közösség - www.szentjanosbogar.hu

Ha tetszik a kezdeményezés, terjeszd a hírt barátaid között, népszerűsítsd a rendezvényt!
Megtalálsz minket, és a rendezvényt a facebook-on is: Jezsuiták Barátai
Sok szeretettel várunk (természetesen felekezettől is függetlenül) Mindenkit!

A magyar jezsuiták nevében barátsággal,

Naszádos Márk
forrásfejlesztő
Jézus Társasága Alapítvány