Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Nem tartozik a nyilvánosságra, hogy melyik sportszövetség és egyesület mennyi támogatást kap a cégek által a társasági adóból a látvány-csapatsportágak (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) támogatására felajánlott, úgynevezett TAO-pénzekből – lényegében ezt mondja ki az a törvény, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtott be hétfőn a parlamentnek, és amelyet kivételes eljárásban kedden már el is fogadtak.

Az „Egyes törvényeknek а közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról” címet viselő javaslat sok egyéb jogszabály mellett a sporttörvényt módosítja. Az eredeti javaslat teljesen kivonta volna a sportszövetségek pénzosztó tevékenységét az információszabadságról szóló törvény hatálya alól. Ez azt jelentette volna, hogy a TAO-pénzekről szóló információk nem minősülnek közérdekű adatnak, vagyis nem feltétlenül kell a nyilvánosság felé elszámolni velük.

A törvényalkotási bizottság változtatott ezen a szövegen, az információszabadságról szóló törvény alapján a sportszövetségekhez benyújtott adatigénylések „a nem állami, nem önkormányzati támogatások tekintetében összesített adattartalom szolgáltatásával is teljesíthetőek”. Ez azt jelenti, hogy hiába kéri valaki, a szövetségnek nem kell részleteznie, honnan mennyit kapott, és mely egyesületnek ebből mennyit fizetett ki, elég közölni a bevételek és a kiadások fő összegét.

Az eredeti indoklás szerint a sportszövetségek civil szervezetként működnek, tevékenységüket saját felügyelőbizottságuk ellenőrzi, illetve a Fővárosi Törvényszék ellenőrzi, ezért nem indokolt, hogy az az információszabadságról szóló törvény hatálya alá tartozzanak. A törvényalkotási bizottság indoklása csak annyit ír, hogy ezzel a megoldással egyszerűsített adatszolgáltatást tesz lehetővé a sportszövetségek számára.

Az eredeti indoklás megjegyezte: a módosítás nem zárja ki, hogy külön jogszabály előírjon „információ kezelési kötelezettséget” а sportszövetség számára. A sporttörvény viszont csak annyit ír elő, hogy a szövetségek „adatszolgáltatási tevékenységet” végeznek a csapatsportok támogatásával összefüggésben. Azt viszont nem részletezi, hogy pontosan milyen adatokat, milyen részletességgel kell kiadniuk. A módosítás alapján lényegében a szövetségekre bízzák, hogy mennyit árulnak el a nyilvánosságnak a pénzek felhasználásáról, perelni pedig valószínűleg nehéz lesz.

forrás: vs.hu