Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Elmondta: az alapítvány Orosházán már kiválasztotta a szükséges tíz ingatlant, és már zajlik a felújítás és átalakítás kivitelezőinek versenyeztetése, kiválasztása. Ingatlanvásárlásra és -felújításra 250 millió forintot szánnak, amelyet a dán VELUX alapítványtól pályázaton elnyert 400 millió forintos támogatásból fedeznek. A fennmaradó összeget családmegerősítő programokra fordítják – mondta Andri Diána. A költözés, amely hetven gyermeket és tizennégy nevelőszülőt érint, jövő nyáron, az óvodai-iskolai tanév lezárultával valósul meg.

A kommunikációs igazgató a költözés okairól szólva elmondta, hogy a gyermekek számára elengedhetetlen egészségügyi és oktatással kapcsolatos szolgáltatások elérése Battonyán mind nehezebb, és a nevelőszülők, a munkatársak toborzása is egyre ritkábban vezet eredményre. Ezen kívül a battonyai létesítmények majdnem harmincévesek, állapotuk leromlott, korszerűsítésük költségei pedig nagyon magasak lennének.

Andri Diána hangsúlyozta: az SOS Gyermekfalu Alapítvány nem vonul ki teljesen Battonyáról, tervezik, hogy krízisközpontot állítanak fel a településen, valamint ott is szeretnék elindítani a családmegerősítő programot, amelybe összesen száztíz hátrányos helyzetű gyermeket vonnak be Békés megyében. Hozzátette: a battonyai ingatlant értékesíteni szeretnék majd, de még nem tettek lépéseket ebben az ügyben.

Magyarországon Battonyán, Kecskeméten és Kőszegen működnek SOS-gyermekfalvak, az alapítvány az országban háromszáznyolcvan fiatalt gondoz.

forrás: orientpress.hu