Érdekelnek a civilek

 

Amit tudni szeretnék

A NIOK Alapítvány nem csak a civilszervezetek számára nyújt hasznos szolgáltatásokat, hanem a szektor iránt érdeklődőknek egyaránt. Úgy gondoljuk, hogy mindannyiunk érdeke a szektor és a benne dolgozó szervezetek jobb megismerése, az átláthatóság biztosítása, valamint a társadalomban vállalt egyéni cselekvési lehetőségek bemutatása, egyéni szerepvállalások elősegítése. Az oldalon megismerkedhet a civil szervezetek tevékenységeivel, az őket érintő problémákkal, valamint segítséget nyújtunk abban is, hogy Ön mint érdeklődő, miként vállalhat szerepet szűk vagy tágabb környezete életében.

A "Segíteni, részt venni szeretnék" útmutatók a civil szféra, a civilség iránt érdeklődő magánszemélyeknek készültek. Alapvető jogunk, hogy véleményünket kifejthessük, békés törekvéseink érdekében felléphessünk, sérelmeink esetén tiltakozhassunk. Ha céljaink egybeesnek mások céljaival, akkor egymással szervezkedhessünk, összefoghassunk, egymást támogathassuk.
De hogyan induljak el, hogy legkevesebb csalódás érjen, és ott segítsek, ott vegyek részt, ahol leginkább szükség van rám, ahol én is jól érzem magam? Ezért készültek útmutatóink.

Segíteni szeretnék!

Ha egy-egy civil szervezet munkájába be kíván kapcsolódni, a nonprofit.hu –n és testvéroldalain keresztül több módot is talál erre. Ha

- adományozni szeretne akár pénzt, tárgyat, szolgáltatást, az ADHAT.hu-ra látogasson, ahol minden adományozással kapcsolatos információt megtalál, akár adna, akár kapna. Az oldalon az alapvető szabályozásokon túl megtalálhatja a szervezetek tárgyadománykéréseit és a szervezetek adatait, sőt több szervezetnek online is eljuttathatja adományát.
Adományozási útmutatónkat érdemes elolvasnia, emellett az összegyűjtött információk között is böngészhet, ha mélyebben el kíván a témában merülni .

- tenne valamit szűkebb vagy tágabb környezetéért vagy közösségéért de nincsenek olyanok a környezetében, akik társai lehetnek ebben, keressen a Nonprofit Önarckép szervezeti adatbázisban olyan civilszervezetet, amelynek céljai egyeznek az Ön céljaival!
Egy másik lehetőség: indítson egy „Kőlevest" a www.adhat.hu adományportálon keresztül, amely segítségével egy-egy közérdekű projekt megvalósításában társakra találhat. A Kőleves oldalán Ön, mint magánszemély is indíthat programot, emellett a civil szervezetek által indított programokba is bekapcsolódhat!

- 1%-ot ajánlana fel, és információra van szüksége, az 1% aloldalunkon minden szükséges tudnivalót megtalál a jogi információktól kezdve a civilszervezeti adatbázisig.

- önkénteskedne, akkor a nonprofit.hu –n is rengeteg információ összegyűlt a témában , de emellett az ÖKA által fenntartott www.onkentes.hu –t is felkeresheti.

 

Dolgoznék a szektorban!

Érdemes elolvasnia témával kapcsolatos útmutatóinkat, valamint megtekintheti Állás rovatunkat. A Nonprofit Önarcképben tájékozódhat az adott szervezet hivatalos adatairól, tevékenységeiről, gazdálkodásának egyes részleteiről.

 

Én is bele akarok szólni az engem foglalkoztató, érintő dolgokba!

Igaza van, mert ha Ön elmondja véleményét, megosztja másokkal tapasztalatait, akkor segíthet jó irányba terelni az eseményeket! Szűkebb lakókörnyezetében, a településen, ahol él, de akár a régióban, az országban vagy az Európai Unióban is lehetősége van arra, hogy változtasson.

Minél aktívabban veszünk részt mindannyian a közéletben , annál biztosabbak lehetünk benne, hogy olyan döntések születnek, amelyeket örömmel fogadunk majd.  

 

Ki segít nekem?

Oldalainkon megkeresheti, melyik az a civil szervezet, amely az Ön által keresett tevékenységet végzi.
A Nonprofit Önarckép szervezeti adatbázisunkba több mint 13 000 szervezet helyezett el magáról információkat, hogy munkájukat bemutassák. Így azt is megtalálhatja keresőnk segítségével, hogy ön kihez fordulhat egy-egy ügy vagy probléma kapcsán.