Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa.

A logó, a vállalat külső és belső kommunikációjában egyaránt felhasználható. A logó egyrészt azt üzeni, hogy a munkáltató örömmel fogadja a fogyatékkal élő álláskereső emberek jelentkezését (toborzási folyamatban használható) , és elkötelezett a már foglalkoztatott fogyatékos munkavállalók irányába is. Másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet, kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontokra, a fogyatékos emberek foglalkoztatására, mely elkötelezettség növelheti a cég presztízsét, illetve a szervezet CSR tevékenységébe is beépíthető.

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismeréssel kapcsolatos további információkért látogasson el a  www.fbm.hu weboldalra, vagy keresse a program vezetőjét, Pulay-Virág Borbálát az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Tel: +36-1-323-1256
Mobil: +36-70-398-5029

forrás: turizmus.com