Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

A pályázat célja:

Fenntartható, fejlesztő célú közösségi, helyi közösségek igényeire alapuló, a településen élők összetartozását, együttműködését erősítő programok támogatása az alábbi területek egyikén:

  • oktatás, képességfejlesztés,
  • egészségmegőrzés,
  • környezetvédelem, klímavédelem,
  • helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése,
  • egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.

Kik pályázhatnak:

A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, közalapítványok, szövetségek) és szociális szövetkezetek jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek. Jelentkezhetnek továbbá nonprofit KKV-k is. A pályázaton részt vehetnek szervezetek konzorciumai is.
További feltétel, hogy a pályázó szervezet bejegyzett székhelye és az általuk tervezett projekt megvalósítási helyszíne is a Királyegyházi Cementgyár és a Bükkösdi Kőbánya közvetlen vonzáskörzetében van. (A pontos település lista a Pályázati felhívásban található, ez ITT érhető el.)

Határidő:

Pályázatot 2022. május 27., péntek 17-ig az online pályázati adatlapot kitöltve – a kihirdetésben szereplő jogi formáknak megfelelve és a szükséges mellékletek csatolásával – lehet benyújtani.

A projektek megvalósítási időszaka: 2022. július 1. és 2022. december 15. között.

(A döntésről a szervezetek kiértesítése 2022. július 8-ig várható.) Az értékelés során előnyben részesülnek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távon fennmaradó hatású tevékenységek.
A projektek befejezését követően egy online beszámolót szükséges kitölteni az elszámoláshoz. A beszámolókat a projekt megvalósítását követő 30 napon belül kell kitölteni, de legkésőbb 2022. december 15-ig.

További kérdések esetén:

Vida Vivien (Effekteam Egyesület)
E-mail: lafargetamogatas@effekteam.hu
Telefon: +36 (70) 726-1198

Forrás: lafarge.hu