Marketing és PR

 
Tanulmány

Marketing - JHU Füzetek

Kelet- és Közép-Európában a demokrácia kiépülésében jelentős szerepe volt többek között a nonprofit szektor újjászületésének is. Ennek ellenére a kilencvenes években még számos akadállyal kellett szembenéznie ennek a szektornak az újonnan demokratikussá vált országokban: az adórendszer, a jogszabályok és számos egyéb tényező gyakran szab korlátokat fejlődésének. A tanulmányból arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy – és ez pont térségünkben kevésbé magától értetődő – a nonprofit szervezetek életében mennyire fontos szerepet játszik a marketing. A marketing hatásos alkalmazására ugyanis nemcsak a profit-orientált vállalatoknak van szüksége, hanem ezeknek a szervezeteknek is. Így garantálható ugyanis az, hogy azok a cégek és emberek, akik értékelnék és akiknek szükségük van a nonprofit „javakra”, tudomást szerezhessenek róla; másként a szervezetek működése hiábavalóvá válna. Michal Bucko és Lori Gerstley tanulmánya a nonprofit szervezetek marketingjének felépítéséhez kínál hasznos tanácsokat.


Tanulmány

Direkt Marketing

Előadás a direkt marktingről.


Tanulmány

Civilek a médiában

A HÍD a Fiatalokért Alapítvány, a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával 2006. januárjában és februárjában Országos Civilszervezeti Kutatást bonyolított le magyarországi civil szervezetek körében. A kutatás célja a magyar civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése. Az országos felmérés kitért többek között a civil szervezetek bevételi forrásaira és a civilek és a média szerepére.


Tanulmány

"Civil" marketing

A kézikönyv ezen fejezetében a civil szerveződések által is használható, sőt kifejezetten használni kívánatos marketingtevékenység megértéséhez és gyakorlatához szeretne a szerző útmutatást adni.


Tanulmány

Mit érdemes tudni a média munkatársainak a nonprofit kutatásokról?; 2003

A kiadvány a médiában dolgozó szakembereknek szól; az e területen dolgozók bevonása azért fontos, mert a nonprofit szektor nem ért ahhoz, hogy híreit megfelelően tálalja, kínálja a nyilvánosság számára, ráadásul ehhez idejük és eszközük sem mindig áll rendelkezésre; ennek köszönhetően nagyon kevés híradás, tudósítás foglalkozik ma Magyarországon a civil kezdeményezésekkel, illetve magáról a nonprofit szektorral. A cikk útmutatót nyújt azok számára, akik esetenként előtanulmányokkal és napi gyakorlati ismeretekkel, vagy éppen azok nélkül kívánnak a nonprofit szektorral foglalkozni.


 
Subscribe to RSS - Marketing és PR