Ezt a cikket több mint egy éve publikáltuk. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben.

Adathalász üzenetek, spam, levélszemét és sok más elnevezés. Mindannyian kaptunk már ilyen üzeneteket. A nigériai herceg hírhedt üzeneteitől kezdve a célzott adathalászat legkifinomultabb típusaiig. A rossz hír az, hogy ezek még egy ideig velünk maradnak. Mit tehetünk ellenük?

Az adathalász üzenetek tulajdonképpen a pszichológiai manipuláció eszközei, melyek gyakran digitális csatornákon keresztül működnek (mint például az emailüzenetek), azonban akár SMS-ben, privát csevegésben és hasonlókon keresztül is. A Phislab jelentése szerint az adathalász üzenetek száma 2019-ben 40%-kal nőtt meg az előző évihez képest, amiből 21% 2019 második felében történt.

Az ilyesfajta támadások növekvő számán túl fontos észrevennünk, hogy egyre kifinomultabbak és egyre precízebben célzottabbak lettek. Az elmúlt években mind több kis- és középvállalkozás vált az ilyen kibertámadások célpontjává. A közeljövőben ez a tendencia nagy valószínűséggel folytatódik. De mit tehetnek a végfelhasználók azért, hogy időben megvédjék magukat? Álljon itt néhány gyorsan elvégezhető lépés, melyekkel bárki megkezdheti az előkészületeket, minimális anyagi befektetéssel.

Kövesd a szabályt – ha túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg spam!

Az 1 eurós interkontinentális repülőjegy-ajánlat, vagy az exkluzív kamatmentes részletfizetés kedvenc autódra túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen. És ez általában igaz is. A nagy cégek természetesen gyakran rendeznek különböző versenyeket és vannak ajándékakcióik is – azonban győződj meg arról, hogy valóban a szervező küldte-e ezeket az üzeneteket, nem pedig valaki információt akar kicsalni belőled. Hogyan tedd ezt? Egyszerűen: először is gondolkodj el azon, hogy szándékoltan részt vettél-e e cég által rendezett nyereményjátékon/versenyen. Aztán keresd fel az állítólagos szervező weboldalát, aki neked akarja adni a nyereményt, és figyelmesen olvasd el a verseny szabályait – nagyon gyakran részletesen leírják annak módját, ahogyan a cég a nyertesekkel kommunikálni fog. Végül, ha tudsz, próbálj közvetlen kapcsolatba lépni a szervezővel. Még ha nem is te vagy a nyertes, hálásak lesznek neked, hogy értesítetted őket az esetről, és így megtehetik a megfelelő lépéseket.

Gondolkodj, mielőtt cselekszel!

Az adathalász támadások nagyon gyakran az időtényezőt használják, azaz válaszadásra siettetik a potenciális áldozatot. Gyakran megtörténik, hogy az üzenetek (emailek, SMS-ek stb.) a gyors válaszadás elemét is tartalmazzák – „Kattints most! vagy „Egy órád van válaszolni erre az üzenetre” vagy „…különben zároljuk a fiókodat”, stb. Ennek következtében sokan nagyon gyorsan reagálnak az adathalász üzenetekre, és a támadó elérte a célját. Ha látod, hogy az email vagy egyéb üzenet arra kér, hogy meglepően gyorsan válaszolj, és különösen, ha valamilyen következménnyel vagy veszéllyel fenyeget, ne reagálj gyorsan, hanem állj meg és gondolkozz. A bankod, iskolád, munkahelyed ilyen üzeneteket szokott küldeni? Ellenőrizd a telefonszámot, címet, ahonnan az üzenet állítólag érkezett. Ismered ezt a személyt, és kapcsolatba tudsz lépni vele más módon is? Ha fel tudod venni velük a kapcsolatot telefonon vagy közös ismerősök révén, tedd meg, mielőtt a kérésre válaszolsz.

Ellenőrizd, amikor csak tudod!

....

Amennyiben kíváncsi vagy a cikk folytatására, azt ide kattintva tudod végigolvasni a Hive Mind oldalán.