A Közélet Iskolája 6 alkalmas team coaching kört indít jelenlegi vagy leendő közösségi vezetők számára. Ebben a folyamatban szeretnénk lehetőséget biztosítani 7 nem budapesti szervezet tagjának a részvételre. A kört Barta Bea team coach vezeti, és civil szervezetek, mozgalmi és érdekvédelmi csoportok vezetése során felmerülő kihívások kerülnek közös feldolgozásra különböző team coaching technikák segítségével, a résztvevők által hozott esetek alapján.
A Közélet Iskolájában közösségi vezetőnek nem csak a szervezetek formális vezetőit tekintjük, hanem mindazokat, akik felelősséget vállalnak a szervezet közös munkájáért és a csoportért mint közösség.
A jelentkezők közül február 7-ig fogjuk kiválasztani azt a 7 főt, aki részt vehet az alkalmakon. Az alkalmakat online tartjuk, annak érdekében, hogy különböző településekről lehessen bekapcsolódni. A részvétel feltétele az összes alkalmon való jelenlét.
Az első alkalom előtt minden kiválasztott résztvevővel tartunk egy 15-20 perces felkészítő beszélgetést, ehhez időpontot a kiválasztást követően egyeztetünk. Az első alkalom az ismerkedésről, a módszertan megismeréséről és néhány olyan készség megerősítéséről fog szólni, melyek a továbbiakban hasznosak lehetnek, illetve már egy részvevő által hozott téma közös feldolgozására is sor kerül. Az ezt követő alkalmakon mindig egy vagy két esettel foglalkozunk hasonló módon, az utolsó alkalmon pedig egy eset megbeszélése, és a folyamat lezárása történik. A sorozat alatt minden résztvevőnek egy saját esete kerül feldolgozásra.
Időpontok:
- Február 17. hétfő 16:00-19:00
- Február 24. hétfő 16:00-19:00
- Március 3. hétfő 16:00-18:00
- Március 10. hétfő 16:00-18:00
- Március 17. hétfő 16:00-19:00
- Március 24. hétfő 16:00-19:00
Helyszín: Zoom
Jelentkezési határidő: január 30.
Döntés a résztvevők köréről: február 7.
A bekerülő résztvevők megismerik a kiválasztott szervezetek listáját, mielőtt véglegesítenék a részvételi szándékukat. A coaching körön elhangzó információk bizalmas jellegűek, csoporttitokként való kezelésük minden résztvevőtől elvárás.
A programon való részvétel ingyenes.
A jelentkezési lap: https://forms.gle/EiAmZUmhEViujui18
Korábbi résztvevők írták arról, hogy mit kaptak az előző coaching körök során:
“Sokat tanultam magamról, jó és kevésbé jó működésemről és a hosszú folyamat során be tudtam építeni a változtatásokat. A csoporttagoktól is sokat tanultam, jó volt látni, hogy mennyien vagyunk hasonló problémákkal.”
“Önreflexióra való alkalom”
“A közösség érzet, a pozitív hozzáállás, derűlátás és az erő.”
Kérdésed van? Keress minket:
info@kozeletiskolaja.hu
+36 30 871 7762