Felhívás EXCELLENCE, STARTING, ADVANCED, HIGHLIGHT, ANN, SNN kutatási pályázathoz / NKKP_25

Az EXCELLENCE pályázati alprogram célja, hogy az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő támogatási programokban való sikeres részvételre nyújtson felkészülési lehetőséget olyan kutatók számára, akik jó esélyüket annak elnyerésére az ERC korábbi felhívására benyújtott magas színvonalú pályázattal1 bizonyították.

Sportszervezetek tehetség-kiválasztáshoz, utánpótlás-neveléshez kapcsolódó sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósítása / II. Alprogram

A Támogató programot hirdet a Magyarországon székhellyel rendelkező, a helyi kis- és közepes sportszervezetek utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatai megvalósításának elősegítése érdekében. A Támogató azzal a céllal kívánja támogatni az ország bármely területén, helyi szinten integrált kis- és közepes sportszervezetek tehetség-kiválasztó, utánpótlás-nevelési feladatainak megvalósítását, hogy a versenysport területén, helyi szinten tevékenyen szerepet vállaló sportszervezetek hatékonyabb munkát végezhessenek.

Sportszervezetek tehetség-kiválasztáshoz, utánpótlás-neveléshez kapcsolódó sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósítása / II/B alprogram

A Támogató programot hirdet a Magyarországon székhellyel rendelkező, vidéki vármegyeszékhelyen vagy megyei jogú városban működő közepes sportszervezetek utánpótlás­neveléssel összefüggő feladatai megvalósításának elősegítése érdekében. A Támogató azzal a céllal kívánja támogatni a vidéki vármegyeszékhelyeken vagy megyei jogú városokban működő közepes sportszervezetek tehetség-kiválasztó, utánpótlás-nevelési feladatainak megvalósítását, hogy a versenysport területén, helyi szinten tevékenyen szerepet vállaló sportszervezetek hatékonyabb munkát végezhessenek.

Felhívás HIGHLIGHT kutatási pályázathoz / HIGHLIGHT_25

A HIGHLIGHT pályázati alprogram célja a nemzetközi tudományos világban folyamatosan kiemelkedő szinten teljesítő hazai kutatócsoportok támogatása, amelyek működésükhöz jelentős pályázati forrást nyertek el, - tipikusan egy nagy összegű pályázatnak köszönhetően épültek fel −, és kiváló teljesítmény fenntartását ez a pályázat biztosítani tudja.

Felhívás ADVANCED kutatási pályázathoz / ADVANCED_25

Az ADVANCED pályázati alprogram célja önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, kiváló kutatók támogatása, akik kiemelkedő publikációs aktivitással rendelkeznek, tudományterületük nemzetközileg elismert szakértői, és alapkutatási témájuk keretében egy időszerű, újdonságokat tartalmazó, a szakterületen releváns kutatási terv megvalósításán keresztül kutatócsoportjuk jelentős fejlesztését tudják elérni.

Felhívás STARTING kutatási pályázathoz / STARTING_25

A STARTING pályázati alprogram célja a posztdoktori tapasztalattal rendelkező és kiemelkedő teljesítményű fiatal kutatók támogatása azért, hogy kutatói életpályájuk következő szakaszába lépve önálló projektvezetői gyakorlatot szerezzenek, és így elkezdhessék saját kutatócsoportjuk felépítését egy-egy ígéretes kutatási téma mentén.

Közös Értékeink Program Akciópályázat felhívás

Az akciópályázat keretében rövid kampányok és akciók megvalósítására lehet pályázni. Olyan aktuális társadalmi problémákra reagáló terveket vár a kiíró, amelyek elősegítik, hogy mindannyian élhessünk az Európai Unióban garantált jogainkkal.

V4 Gen Mini Grants

The new V4 Gen Mini-Grant supports short-term mobility of youth in the age group 12–30. Help us promote democratic values, civic participation, and cross-border dialog among young people. Apply to share your ideas, meet neighbors, make new friends, and gain new skills and experience!

Élelmiszerbank „Food For Free” pályázati felhívás

Az Élelmiszerbank a közelmúltban egy számítógépről és mobiltelefonról is elérhető online alkalmazást készített, ahol az ott regisztrált nélkülözők önállóan tudnak ingyenesen lefoglalni maguknak élelmiszercsomagokat az azt felajánló kisebb boltokból, majd a csomag(ok) lefoglalása után az érinttettek maguk mennek el az adott bolt(ok)ba átvenni az élelmiszercsomago(ka)t.