Beszélgetés Göncz Árpádnéval, a Kézenfogva Alapítvány vezetőjével

B.: - 13 óra 6 perc! Négyjegy! Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője. A szerkesztő - riporter Ferenczy Ágnes, felelős szerkesztő Kondor Katalin.

Mv.: - Megtehette volna hogy semmit sem csinál csak élvezi köztársasági elnök férjének népszerűségét. Azt is megtehette volna, hogy látványosan, a média érdeklődését jobban fölkeltő munka után néz. Nem így történt. A feladat ismét megtalálta őt. Igazi sikertörténet a Kézenfogva Alapítvány élén végzett tevékenysége, amivel beírta nevét a magyar gyógypedagógia újkori történetébe. Hogy a feladat mikor találta meg először Göncz Árpádné, született Göntér Mária Zsuzsannát arról így beszél.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem tudom, én valahogy természetesen belenőttem ebbe hogy aki körülöttünk van és segítségre szorul annak segíteni köll, és a magyar szociálismunkás - képzés az 1942-ben indult mikor én érettségiztem, ez pedig az akkori Közgazdasági Egyetemnek a szociálpolitikai tanszéke csinálta. Ugye az olyan nyilvánvaló volt, hogy akkor én oda azonnal beiratkoztam és azonnal elkezdtem tanulni. Borzasztó érdekes képzés volt, mert a világon mindent tanultunk, a mezőgazdaságtól elkezdve a néprajzon át a pszichológiáig és a szociológiáig, statisztikáig, szóval tényleg sokmindent. Ez egy három évesre tervezett tanfolyamféle képzés volt, kísérleti jelleggel, amibe belejött 44-be a háború, úgyhogy nekünk két és fél év után kiadták a diplomát és aztán mondták hogy köszönjük. De én közben dolgoztam is, nem akarok azért nagyon belemenni a részletekbe de ugye az ember fiatalkorában akadnak csodálatos egyéniségek, volt a főváros X. kerületében Kőbányán kint a téglagyárak között egy fővárosi szociális telep, ami úgy indult, hogy szintén önkéntesen elkezdte egy tanárnő a barátaival, kollégáival, és akkor már egy pár éve dolgoztak önkéntesen akkori téglagyári munkásokat szociális gondozván, amikor is átvette őket a főváros. Szóval amikor én kapcsolatba kerültem velük akkor ez már fővárosi intézmény volt, egy pár fizetett és nagyon sok önkéntes munkatárssal. égyhogy én még gimnazista koromban egy pár barátnőmmel elkezdtem ott kint segíteni dolgozni. Hát akkor valami hihetetlen nyomor volt, ez javarészt Lengyelországból áttelepített, képzetlen, magyarul alig tudó téglagyári segédmunkások voltak, ilyen olyan lakásokba hogy 1 szoba másik szoba, kettő között a közös konyha és akkor itt éltek a sok apró gyerekek, főleg családgondozást végeztünk, meg a fiataloknak csoportokat, programokat, kirándulásokat, satöbbi. Ugye akkor közbe jött a háború, mikor végeztem akkor ide is kerültem a főváros által kinevezett szociális gondozónak, de akkor jött a szocializmus is, a vezetőnk ez a bizonyos csodálatos ember Föld Ilusnak hívták egyébként aki önkéntesen elkezdte az egészet, az kapott egy ösztöndíjat Dániába hogy tanulmányozza az ottani, ugye addig nem lehetett kimozdulni a környező országokba, közbe a bátyját itt kivégezték, úgyhogy nem jött haza hanem kiment Amerikába, a szociális telepet fölszámolták, jött a szocializmus satöbbi. Szóval én a szociális munkát 1950-be hagytam abba, mert azután már nem nagyon volt a fővárosi szolgálatot pedig 52-be. A fővárosnak akkor már elég jól kiépült ez a szociális szervezete, amit ugye nem is egészen szórtak szét rögtön, hanem a nyakunkra tettek ilyen fiatal kádereket akik jöttek a munkapadba elől, meg a szovjet képzésből. Na hát ők nem tudták hogy ez mi. égyhogy azonnal szétszórták az egész társaságot és 52-be teljesen megszűnt. Nahát az Árpád is sok mindent csinált addig, de akkor már éppen a talajjavításban dolgozott, és a mezőgazdasági egyetem hallgatója volt levelezőként. Akkor már harmadik gyerekem volt útba és akkor én otthon maradtam a gyerekekkel és éltünk az ő fizetéséből.

Mv.: - Egy picit megszakítom, mert azt hiszem hogy némi történelemtanulmányokat kéne folytatni annak, aki megakarja érteni az elmúlt 80 évet. 23-ban születtél, pár évvel a trianoni diktátum után és a háború után, tehát óriási nyomor volt az országban. Mire egy kicsit úgy magához tért volna az ország jött a nagy gazdasági válság és akkor nem csak a kétkezi munkások, hanem diplomások rohangáltak állás nélkül és hómunkásokként dolgoztak. Mire megint egy kicsit magához tért volna az ország és az emberek is, addigra kitőrt a II. Világháború. Tehát ez már önmagában sem volt egy felhőtlen és boldog ifjúság és utána pedig jött a szocializmus. Azért már egy kicsit lehetett sejteni, hogy neked milyen renitens férjed van...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Õ se volt szabványfigura. Először is akkor is nagyon erős volt a szociális érzéke, azóta is az, meg hát a politika is érdekelte. Akkor már Kisgazdapárt - tagként és az Ellenállási Mozgalomba harcolván, mert úgy amúgy ugye behívták katonának egyetem után és akkor ő átállt, meg bújdosott, meg mindenféle volt, meg megsebesült, de végülis mindent megúszott, mert ugye ilyenkor nem tudja az ember hogy ez a gondviselés, vagy a saját magunkba beletáplált nem tudom jövőre való képesség. Dehát tényleg nagyon sok barátunk kortársa hát kikerült a Szovjetúnióba fogságba, aztán 5 év múlva jött vissza, meg 6 év múlva jött vissza, meg van aki nem jött vissza, meg internáló táborba hurcolták, meg Auschwitz-ba hurcolták, szóval azért a mi generációnk az már fiatal korában nagyon meg lett tépázva, de mi megúsztuk. Mi megúsztuk. Hát nézd, nem csak mi, hát minden család úgy élt abban az időben hogyha a mindennapi betevő falatja megvolt, akkor nem volt panasza. A szüleim időközben - mert úgy nézett ki hogy kitelepítették volna őket, de különben is ki voltunk bombázva - úgyhogy ők kitelepültek Pestről Gödre egy pirinkó vacak kis házba, ami azóta is gyermekeim és unokáim kedvenc helye, mert ott töltötték gyermekkoruk összes szép napjait, azóta is oda járkálunk ki. Annyit foglalkoztunk a külvilággal amennyire a külvilág behatolt hozzánk. Apám 49 éves volt miniszteri főtisztviselőként amikor kikerült az utcára és akkor egészen természetes volt neki hogy elment kertészeti segédmunkásnak, meg hát mindenfélét. De én nem hallottam panaszt ezzel kapcsolatban. Hát ugye előzőleg ő végigcsinált egy Felvidékről való kitelepülést fiatal korában, természetes volt hogy amit az élet hoz azt meg kell oldani, megélhetésről gondoskodni kellett, anyám is elment dolgozni akkor életében először 40 sok éves korába, a család az család, összetartozik, segíti egymást és főleg amit a környezet és a körülmények produkálnak, az a feladat. Hát én otthon voltam, hát ki se moccantam hazulról a négy gyerekkel. Az Árpád akkor mondom a talajjavításban dolgozott, tehát hétközbe vidéken volt, csak hétvégén voltunk igaziból együtt. Majd elkezdődtek ugye 55 táján az ellenállási nem mozgalmak, csak gondolkozás, meg beszélgetés, meg összejövetelek, meg baráti diskurzusok, ami megint a gyerekek számára teljesen természetes volt. Szóval tényleg minden magyarázat nélkül ők belenőttek a történelem valóságába is, meg az élet igazi értékeibe is. Hát mikor az Árpádot elvitték akkor a Kinga negyedikes volt, az Ani meg 1 éves. Az egyébként megint egész másfajta idő volt számomra mint amit így ugye mikor elkezdik tárgyalni ezeket az időket, mert az volt a börtöncsaládtagok szolidaritásának az egészen csodálatos ideje. Mondjuk nem mindenkinek volt négy gyereke, úgyhogy minket minden oldalról támogattak, segítettek, szóval pillanatnyilag soha nem voltunk egyedül. A nagyszülők is természetesen akik teljesen azonosultak ezzel hogyha az Árpád úgy határozott hogy ő börtönbe megy akkor nyilván ez a jó, és akkor nekik az a dolguk hogy nekem segítsenek. Az Árpádot csak 57 májusba vitték el és azt hittük hogy már megúsztuk, és akkor egy éjszaka megjelentek mégiscsak, éjszaka ez éjfélkor. Az egyébként nagyon csúnyán csinálták, mert az úgy festett hogy én még fennvoltam, a gyerekek aludtak. A Dani a legkisebb az Árpád ágyába mert biztos nehezen aludt el, és akkor állati csöngetés, kérdem hogy ki az, azt mondja hogy házfelügyelő, kinyitottam az ajtót, a házfelügyelő megállt és a kettőnk között a hat ÁVO-s az berohant a szobába. Azt hiszem hogy az Árpád is már aludt, valamennyire szundikált, úgyhogy őt álmából ébresztették föl és tessék öltözni, megyünk. Na mondjuk tudatosan nem volt meglepve, dehát azért ez így álomból ébredve nem egyszerű. Rövid percek alatt hárman vele elvonultak, a másik három ott maradt házkutatni. Dani kivételével ugye aki nem a többi gyerekkel egy szobába aludt és fölsírt és fölébredt, az mindvégig a házfelügyelő ülébe volt, mert engem rángattak ide - oda - amoda. Érdekes módon ez később mikor már pszichiáter volt akkor úgy tudat..., szóval ez benne maradt tudat alatt, hogy itt valami nagy baj volt, és se apja - se anyja.

Mv.: - Szóval akkor nem csak egy pszichiáter, hanem két pszichiáter van a családban. Kinga most az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen.

Mv.: - És szociális ügyekkel foglalkozik természetesen és pszichiáter, lélekgondozó...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, így van.

Mv.: - De azért ne ugrojunk ennyire előre. De a nagyobbak azok kristálytisztán tudták hogy itt mostan elviszik az apjukat...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Hát a nagyok semmit nem tudtak, a gyerekek szobája ajtaját becsuktuk és azok nem vettek észre...

Mv.: - Tehát oda nem is mentek be?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Oda nem mentek be...

Mv.: - Na akkor még rendes emberek...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem, a másik két szobából ugye leszórták az összes könyvet, meg kitúrták az íróasztalt, meg le kellett menni velük a pincébe hogy ott mi van. égyhogy az úgy hajnalig eltartott amíg ott hagyták nekem a földúlt lakást. Másnap elkezdett akkor a körbe érdeklődés hogy még kit vittek el akkor éjszaka, kivel mi van, satöbbi és akkor kiderült hogy ugyanakkor vitték el a Bibó Pistát, meg a Regéczi Lacit, mert aztán ők hárman voltak a továbbiakban egy ügyben is... És hát nahát ekkor léptek üzembe az én drága nagyanyáim, illetve édesanyám meg anyósom, egyik elvitte az egyik két gyereket, a másik a másik két gyereket, és akkor én elkezdtem rohangászni hogy az Árpád hol van. Hát ugye az ember ott állt és fogalma nem volt semmiről. Hát azok akik már régebben bent voltak azoktól lehetett tapasztalatokat gyűjteni, addig nem mert azért addig nem érintkeztünk olyanokkal, ennyi óvatosság volt az emberben. Napokon keresztül szaladgáltam amíg kiderült hogy az Árpád a Fő utcán van. Na nem úgy hogy megmondták, hanem az összes egyéb hely ki volt zárva. Hát ez volt a katonapolitikának a nyomozó részlege. Május volt. Aztán én nagyjából kinn voltam Gödön az összes gyerekkel, illetve berohangásztam amit éppen intézni kellett, meg bedolgozást vállaltam egy ilyen szövetkezetbe. égyhogy gomblukakat varrtam férfiingekre. Anyám is segített, nagyanyám is, nagynéném is segített.

Mv.: - Ez volt egyébként az egyik legrosszabbul fizetett munka, csak otthon lehetett maradni a gyerekekkel...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Hát ezt otthon lehetett csinálni a gyerekekkel persze, szóval úgy nem tudtam elmenni hogy a gyerekek közbe sehol.

Mv.: - Hivatalosan mennyi idő után értesítettek?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Semennyi idő után. Egyébként 14 hónapig volt az Árpád vizsgálati fogságba, amikor is se találkozás, se levél, se semmi. Szóval akkor ........... el van vágva az ember. De azonban egyszercsak fölhívott telefonon x őrnagy úr katonapolitikáról, hogy akkor én menjek be hozzá beszélgetni. Telefonunk se volt, ugye a telefon a szomszédba érkezett nem kell mondjam, akkor én bementem és akkor megismertem őrnagy urat, és akkor az világossá vált hogy ő az aki az Árpád ügyének előadója meg ő az aki faggatja. Na a hogyanokat azt csak később tudtam meg mikor már az Árpád kijött. Aztán olyan 2 - 3 hónaponként mindig behívott a szöveg szerint azért hogy az Árpádot tájékoztassa arról hogy mi hogy vagyunk, hát egyébként meg azért hogy tőlem esetleg valamit netán még megtud...

Mv.: - Meg talán hogy puhításképpen hogy gondoljon itt az asszonyra, négy gyerekkel, persze. Mikor tudtad meg egyáltalán hogy életfogytiglanra ítélték? Nem tudta az ember hogy majd nemzetközi nyomásra kifogják engedni! Akkor is ez hat év.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Azt se lehetett tudni hogy mi minden a vád ellene. Azért fogták el, mert elkezdtek egy akciót többen, hogy az itteni indiai követség és a moszkvai indiai követ közvetítésével egy ilyen egyezkedési javaslatot juttassanak el a moszkvai kormányhoz és ugye az volt a koncepciójuk hogy hát nem akarunk mi ellenségesek lenni a Szovjetúnióval, megakarjuk mi tartani a szocializmust, csak hagyják nekünk a magyar módszert és a saját mentalitásunk szerinti egyébként szocialista rendszert. Csak hogy ne függjünk így a Szovjetúniótól mint ahogy függtünk. Ezt a petíciót kijuttaták az amerikai követségre, az angol követségre, és az indiaiakhoz, és akkor itt el is indult egy akció, őket a kivégzéstől az indiaiak beavatkozása mentette meg, mert ugye ők tisztába voltak ezzel az egész koncepcióval. A per maga az 58-ba volt, igen...

Mv.: - Gondolom erről sem tájékoztattak, tehát nem nyilvános per volt...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem az egy másik eset, mindjárt mondom persze. Szóval akkor már tudott annyi befolyást gyakorolni mondjuk az indiai kormány a moszkvain keresztül az ittenire, hogy ne halálos ítéletet hozzanak ellenük, de egyébként úgy készült szóval az egész kihallgatási procedúra, meg a jegyzőkönyvek, hogy abból számukra az volt a nyilvánvaló hogy halálos ítéletet fognak kapni. Egyszercsak jelentkezett nálam, inkább nem mondok nevet, egy nagyon jó nevű ügyvéd azzal, hogy őt jelölték ki hogy az Árpádnak a védője legyen, mert hogy közeledik a tárgyalás. Ez már 58 nyarán volt. Azt se tudtam hogy tárgyalás van, lesz illetve van. Nekem azt mondta az ügyvéd egyszer csak, hogy én adjak neki egy tábla csokoládét, mert ő valószínűleg találkozni fog az Árpáddal, mert azt hiszem hogy volt összesen 1, azaz 1 darab ügyvédi beszélőjük és aztán jött a tárgyalás. Nem tudom a mai napig se hogy a csokoládét odaadta-e...

Mv.: - Nem kérdezted meg...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - De mindenesetre ezen kívül velem semmit nem közölt. Várjál időrenbe ez hogy ment..., ja kaptam egy beszélő engedélyt a gyűjtő fogházba. Na most ebből kiderült hogy akkor ő már el van ítélve, mert nem a vizsgálati helyszínen van, hanem a gyűjtőfogházba van és egy rendkívüli beszélőt kaptunk, és akkor én kimentem a gyűjtőfogházba és - nehéz ám erről beszélni - és bevezették az Árpádot, egy nagy szoba középen egy széles asztal volt, hozták őt itt jöttem én, és kérdem a fegyőrt aki hozta hogy mennyi ideig beszélgethetünk és ránézett a fegyőr az Árpádnak, hogy magának életfogyja van? Mondta az Árpád hogy igen, így tudtam meg, ekkor tudtam meg. Dehát ugye ott állva kellett maradni és 10 percig beszélgetni kellett, másfél évi távollét után, úgyhogy beszélgettünk...

Mv.: - És mosolyogtál, és úgy csináltál mint aki nem is hallotta...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Semmit, persze.

Mv.: - Sír az ember ilyenkor úgy időnként, nem akkor hanem amikor nem látják...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Utána az ember..., akkor speciel a Bazilikába ültem be, mert valahogy odáig hozott a busz és akkor beültem, és akkor ott kizokogtam magam, ott csönd volt és nem volt senki, mert hát ez ki kellett jöjjön az emberből. Majd kértem egy hivatalos papírt, hogy kaphassak családi pótlékot, mert ugye hogyha az apa akadályozva van a nem tudom mibe, vagy meghalt, akkor adnak az anyának is családi pótlékot, mert akkor különben nem adtak. És akkor mondták hogy vigyek igazolást arról hogy a férjem börtönbe van. És akkor én kértem egy igazolást, és egy ilyen igazolást adtak ki akkor 58-ba még hogy 8 évnél hosszabb időre ítélték. Szóval még akkor se írták le.

Mv.: - Valamennyien tudjuk hogy hazug korban éltünk, szóval nem valamely ilyen...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen csak hát ezek ilyen apróságok...

Mv.: - Sokan tudjuk még...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen az hogy valaki azt hiszi még hogy jönnek ezzel hogy miért nem fogadtunk ügyvédet például, meg hasonlók...

Mv.: - Ja mert úgy gondolják hogy akkor az ember úgy fogadhatott ügyvédet...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, hogy akkor az miért nem mondta meg az igazat, meg..., ezt Amerikába szokták kérdezni az embertől egyébként...

Mv.: - Mi ad az embernek tartást, mert ahhoz hogy ezt végig lehessen vinni, ahhoz kitartás kell, elszánás kell, a másik becsülése és az hogy nem rohanunk el az első nehézségnél...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Volt aki azt mondta hogy könnyű nekem, mert fel se merült bennem a válás, mert hogy ugye mit kezdenék én négy gyerekkel. Hát ez volt az egyik aspektus. A másik meg hát tényleg ez egy olyan kapocs volt, meg az egész addigi életünk is, amit azért már addig is végigcsináltunk egyet és mást, és hát kezdettől fogva a mentalitásunk, az értékrendünk, az élethez való viszonyulásunk az teljesen azonos volt.

Mv.: - Annyian disszidáltak, ezt lehet hogy meg kell magyarázni megint, tehát elhagyták az országot, 200 ezer ember, köztük olyanok akik tevőlegesen résztvettek a forradalomban, nem biztos hogy fegyverrel hanem csak szóval, vagy tollal, mint például Göncz Árpád. Soha nem jutott eszetekbe? Hiszen még 44, vagy 45-ben is ellehetett volna hagyni...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, ez azért nem volt kérdés, mert annak idején már 44-be mikor a háború volt, akkor éppen mi nem voltunk Pesten, úgyhogy nem voltunk együtt, de ezt Árpád akkor már tisztázta, hogy ő az országot se jobbra, se balra. Õ ide született, ő itt marad. Ezt én egy az egyből átvettem, úgyhogy a családomba se merült föl hogy mi már akkor 45-be tudod hát akkor is volt egy óriási kimenekülési hullám, mert a Pénzügyminisztériumot közben 44 nyarán kitelepítették, és mi Sopronba szabadultunk föl, na ott volt az hogy ugye a minisztérium tisztviselők nagyrésze ment tovább nyugatra, és akkor mindenkitől megkérdezték hogy megy vagy marad. Akkor apám azt mondta hogy ugye én vagyok a családban a jövő, akkor ezt én döntsem el. Nekem bezengett amit az Árpád addig már x-szer elmondott, hogy ő innét se jobbra se balra, akkor maradunk. Maradtunk.

Mv.: - Az Árpáddal Sopronban ismerkedtél meg vagy Budapesten?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem, itt. Mi kamaszkorunkban tánciskolába. Mondjuk olyan közelebbi barátság, meg kapcsolat az mikor én érettségiztem attól kezdve volt.

Mv.: - Jól táncolt?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem. Nagyon rosszul táncolt. Ez volt az egyetlen nagy bánatom. égyhogy kamaszkoromba rá se néztem, de akkor érettségi után már nemcsak az számított hogy ő jól táncol, vagy nem táncol jól.

Mv.: - Te még néptánccsoportba is jártál ha jól emlékszem?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, igen. Ez már 45 után. Mert akkor kezdődött a néptáncmozgalom a Molnár Istvánnal...

Mv.: - De oda nem az Árpáddal jártál...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Dehogynem!

Mv.: - Oda is járt?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen.

Mv.: - Hát akkor mégiscsak tudott egy kicsit táncolni, nem?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Kénytelen volt.

Mv.: - Ezt már a te kedvedért?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem, hát az egész baráti körünk az egybe volt és egybe jártunk. De aztán a gyerekeim voltak lelkes néptáncosok. Azok már igaziból. Hát akkor volt a virágkora ennek a táncház, meg néptáncmozgalomnak. égyhogy ők a Kertészeti Egyetemmel külföldöt is jártak néptánccsoportként. Nem, csak a Panni járt oda igen, de a fiúkat be kellett szervezni, mert hogy kevés volt a fiú, hovatartozásra való tekintett nélkül ott táncoltak.

Mv.: - Ugorjunk 63-ra. Tudtad hogy jön?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Hát először volt egy amnesztia 60-ba amit nagyon vártunk és akkor kieresztették a volt kommunistákat, meg a Dérit, meg a..., szóval ezeket a nagy neveket és akkor a kis harci cselekményekben, szóval a fiatal meg munkás, meg diák rabok akkor föllázadtak, akkor igen ez a váci börtönbe voltak ők már akkor és akkor kezdtek egy éhségsztrájkot és akkor ugye azon nyilvánvaló volt hogy az éhségsztrájkot a Bibó meg a Göncz szervezte, úgyhogy akkor kaptunk egy év kedvezménymegvonást, ez azt jelenti hogy se beszélő, se csomag, se levél. És elvitték Vácról Nosztrára. Egyébként fél évenként lehetett csomagot küldeni és negyedévenként lehetett levelet írni amúgy...

Mv.: - A csomag is meg volt határozva hogy hány deka lehet...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Hány kiló, mi lehet benne persze. Mindennek története van, úgyhogy én napokig tudnék mesélni hogy hogy adtuk fel az 5 kilós csomagokat három kilónak, mert hogy csak három kilós csomagot volt szabad küldeni...

Mv.: - Gondolom konspiráltál a postáskisasszonnyal.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, pontosan. Hol én, hol a Kinga lányom, mert akkor már így időnként ő is belefolyt ezekbe a dolgokba. Szóval akkor elvitték az Árpádot Nosztrára és ez egy év volt. És akkor utána mikor visszahozták a gyűjtőből az 1 év letelte után, akkor már valamennyivel kevesebb politikai fogoly volt, mert hiszen egyrészét 60-ba kiengedték, és akkor kerültek ők a fordító irodára, mert akkor volt már műszaki iroda, szóval akkor utána már rendesen dolgoztak, meg az már egy ilyen emberibb légkör volt. A szabályok ugyanazok voltak, úgyhogy a beszélő az úgy zajlott hogy ott volt minttudomén 200-an egy terembe, apró gyerekek, feleségek, vártunk órákat, és akkor volt egy negyedórás beszélő, amikor a 200 rabot beengedték egy óriási terembe, egy rács - két rács, a két rács között az ő, szóval 1 rab - 1 őr, 1 rab - 1 őr, őrületes hangzavar, meg visszhangzás, meg minden egyéb és akkor lehetett negyedórát beszélgetni. 63-ba volt a következő amnesztia, és akkor aki legelőször kijött az is eljött hozzánk, akkor elmondta hogy hogy van az Árpád, mi van, satöbbi, mert ez április 4-ére volt meghirdetve és március utolsó napjaiban már jövögettek. És akkor mindennap vártuk az Árpádot, ugye virág, ünnepi vacsora, satöbbi, és hát április 3-án kijött egyik jóbarátunk, én voltam az utolsó aki kijöttem, az Árpád maradt, a Bibó is meg a Regőczi Laci, ja várjál, nem a Bibó kijött mert őt várta az olasz televízió, Árpádék ketten maradtak, meg olyanok akikre azt mondták hogy harci cselekményekbe vettek, szóval egy páran azért maradtak benn, vagy visszaesőnek minősült, vagy hasonló. Akkor kaptunk egy rendkívüli beszélőt, azt mondta az Árpád hogy ő kegyelmet nem kér, mondtam hogy jó akkor majd én kérek, meg akkor már azok a barátok akik tényleg jó barátok voltak, ott bent együtt voltak, meg közelebb álltak a pártnak akkori berkeihez akkor azért elkezdtek puhatolózni, hogy mit lehet csinálni, akkor én beadtam egy kegyelmi kérvényt és három hónap késéssel kiengedték az Árpádot.

Mv.: - Valami következménye nem volt? Mert azt olvastam, meg azt úgy tudom is hogy utána szabadúszó lett Göncz Árpád. Lehet hogy volt valami rövid ideig munkahelye, de aztán utána fordításból és írásból élt, egyrészt szakfordításból, másrészt pedig ugye sok angol meg amerikai regényt köszönhetünk neki. Az az időszak milyen volt? Tehát volt-e valami ellenhatás?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Mikor Árpád kijött akkor volt a Kinga első gimnazista, a Dani meg első elemista, hát én közbe dolgoztam. Akkor már egy szövetkezetbe adminisztrátorként, hát elég nehéz idők voltak mit ne mondjak.

Mv.: - De ez egy előrelépés volt nem hogy adminisztrátor, mert szerintem nem így kezdted!

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem, nem így kezdtem. Nem hát először dolgoztam gyárba, aztán abba belebetegedtem, akkor volt megint bedolgozás, mindenféle volt, nézd ennek a szövetkezetnek a vezetősége az volt ilyen nagylelkű hogy engem fölvett, szóval olyan volt aki megengedhette ezt magának, de nem szeretett. A dolgozók szerettek.

Mv.: - Gondolom neki megvoltak a megfelelő párt és egyéb kapcsolatai, azért mert több mint egy embert...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Persze, szóval tényleg ez más olyan aki jóbarát volt, vagy hozzánk állt közel, az nem tudott engem munkába helyezni maga közelébe. Ja és az Árpádot ugye visszavette a talajjavító vállalat, mert köteles volt, de nem engedték vidékre menni, mert csak az igazgató vagy a párttitkár kíséretében mehetett volna vidékre, úgyhogy ült az íróasztalán és nézte az ablakot, ezt csinálta azt hiszem három hétig és akkor fölmondott hogy ezt ő nem, el is engedték, mert ez olyan hirtelen jött, aztán a főnöke azt hiszem fegyelmit kapott miatta mert hogy nem lett volna szabad őt elengedni...

Mv.: - Szem előtt kell tartani...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Mert hogy szem előtt kell tartani, szóval ez lett volna a cél, hogy ő valahol szem előtt legyen. Hát egyébként a börtönből kijötteknek a nagyon nagy része az az Országos Fordító Irodába volt bedolgozó. Szóval kapták a mindenféle műszaki és egyéb szövegeket, és hát abból iszonyú kemény és sok munkával meg lehetett élni. Bibó Pista is így kezdte, mindenki így kezdte. Na most az Árpádnak ugye akkor is voltak már irodalmi nemcsak ambíciói hanem képességei is, és a börtönbe az utolsó időben lefordította a Forsyt Saga-ból egy nagyon szép részt, és akkor ezt beadta az Európa Kiadónak, és akkor azt mondták hogy nagyon jó és akkor attól kezdve szépirodalmat fordított. Azt tényleg élvezettel csinálta, ő mindig elmondta hogy ő nem angolul tud hanem magyarul tud, azért tud jól fordítani. Akkor jött egy megint nehéz időszak, mert az hogy az Árpád otthon dolgozott én meg mindig korán reggel leléptem és délután értem haza, azért ez megint nem volt könnyű, mert akkor nekik mindig mindent össze kellett készíteni, akkor édesanyám azért már nem volt segít..., nagyon sokat segített, de nem volt állandóan nálunk és én 67-ig dolgoztam. És akkor otthon maradtam azzal, hogy le tudtam venni róla a gépelésnek azt a részét amikor már nyersben megvolt a fordítás és le lehetett másolni, mert a .......... fordítást azt nem lehetett beadni a kiadónak. égyhogy akkor egy pár évig otthon voltam és kettesbe dolgoztunk otthon. Majd letelt volna az az 5 év ami nekem nem lehetett hosszabb megszakítás ahhoz hogy a nyugdíjjogosultságom megmaradjon, akkor már elkezdődött a gyárakba a gyári szociális munka és egy barátnőm meg régi kolleganőm dolgozott a Ganz Mávagba és mondta hogy jaj olyan kevés ott a szociális gondozó, 72-be volt, és nem vettek föl mert az Árpád börtönbe volt 63-ig. És akkor végül fölvettek a Néprajzi Intézetbe 4 órás félállásba dolgozni. Ezért minimális az én nyugdíjam, mert az utolsó 5 évet azt félállásban dolgoztam le, az viszont egy ragyogó hely volt, a Néprajzi Intézet. Egyrészt voltak benne régi barátok, meg néprajzot annak idején együtt hallgattunk a néprajzi hallgatókkal, szóval így ismertem egy csomót közülük, meg voltunk mi néprajzi kutatáson is, meg tájkutatáson is már hallgató korunkba. Közben az Árpád édesapja az akkor robbant le mikor az Árpád kijött a börtönből. 10 éven keresztül ápoltuk fekvőbetegként, ez véget ért 74-be, akkor kezdtek a gyerekeim házasodni. Ugye az ember ugye szülőként mit él át amíg egy gyerek párat választ, ezt te is tudod, az hát részbe nagyon szép volt, részbe nagyon sokat izgultam meg nagyon sokat imádkoztam, de azért ez a mondás bevállik hogy az ember nevelői tevékenysége akkor kapja bizonyítványt hogy a gyerek hogy választ párt. égyhogy többé - kevésbé mindegyik sikeres volt és azóta is tart. Majd elkezdtek jönni a következő évbe az unokák, és akkor én átmentem babysitteres nagymamába, illetve az elején még dolgoztam, de aztán már kivolt a nyugdíjidőm, úgyhogy akkor elkezdtem a nagymamáskodást. Hát ez megint 10 év volt, mert a két szélső unokám között ugyanannyi a korkülönbség mint a gyermekeim között és legkisebb unokám 5 éves volt mikor Árpád elnök lett. Tehát én akkor nőttem ki az unokavigyázós korból. Közben apósom meghalt, anyósom is meghalt, és akkor következtek az én szüleim. Akik 8 éven keresztül minden ősztől tavaszig nálunk voltak. Akkor viszont őket ápoltam meg gondoztam. És ez 92-ben ért véget, szóval már belement az elnökségbe.

Mv.: - Árpád szülei megélték hogy a fiúkból köztársasági elnök lett? Mert a te szüleid megélték.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Az Árpád szülei nem élték meg sajnos. Azt még megélte anyósom hogy ismert műfordító volt a fia, sőt akkor már saját művei is jelentek meg az Árpádnak, szóval azért egy kicsit úgy kiegyenlítődtek ott a dolgok. Na most az én szüleim viszont 90 fölött, illetve 90 körül voltak és ezt a változást már nem tudták földolgozni. Az egész változást, érted? Annyi változás volt az életükbe, hát az I. Világháborútól elkezdve az összes minden, egyszerűen nem, szóval mikor beszélgettünk róla akkor abban a pillanatban értették, de másnap már megint rákérdeztek és megint nem tudták helyre rakni, hogy itt mi történik az országba egyáltalán.

Mv.: - Én az eufóriára emlékszem, a boldogságra. Az egy más kérdés hogy aztán mi lett belőle, meg ugye a hétköznapok a reményeinket hogyan váltották valóra, de az eufória az tényleg, és gondolom ezt az eufóriát azért az szüleid is megérezték.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Igen, rajtunk keresztül okvetlenül. Nem hát az eufória az óriási volt. Körübelül hasonlatos ahhoz az 56-i egy - két képhez...

Mv.: - Politizálni nem akarunk, de azt azért meg kell kérdeznem hogy azt tudtátok hogy fölmerül a neve mint köztársasági elnök?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője: - Nem, ez még baráti beszélgetesekbe se merült föl, mert hiszen annyira az események lázába égtünk és hát nem naponta, de óránként változott minden és jöttek és mentek a hírek, és tényleg nem lehetett tudni hogy hogy alakul. Hát az egész kerekasztal - beszélgetések folyamán folyton feszült várakozásba voltunk és mindig minden változásba volt.

Mv.: - Megválasztották Göncz Árpádot köztársasági elnöknek, ez pedig mindenféle protokális dolgokkal jár. Gondolom lehetett egy, maximum két öltönye és neked két vagy három szoknyád?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Az Árpádnak 1 öltönye volt, tartozom az igazságnak, egy öltönye volt. Nekem volt két szoknyám és két kardigánom. De mondjuk nem ez volt a téma, meg az ember egyáltalán nem a protokollal foglalkozott. Hát amikor beütött a dolog meghívott bennünket az angol nagykövet egy teára. Na most az Árpád egyébként is ismerte őket mert ilyen fordítás és kulturális események alkalmából azért járt ő ott, és akkor azt mondta az angol nagykövet, hogy van egy jó hírem meg egy rossz hírem a maga számára. A jó hírem az hogy már hónapok óta ez elő van készítve, hogy három nap múlva jön a walesi herceg feleségével Magyarországra, a rossz hírem az hogy maga lesz a vendéglátó. Egyébként a Diana önéletírásából kiderült, hogy ez egy nagyon komoly élmény volt nekik, hát ilyet ők még nem láttak abban a pillanatban fölszabadult országot, hát mindenesetre azt a fogadást nem fogom elfelejteni, mikor megérkeztek, hát délelőtt elkezdték csinálni a ruhámat hogy délutánra kész legyen mire kimegyünk a repülőtérre, satöbbi, meg estére a fogadásra. Kimentünk a repülőtérre, megérkezett ugye az ő kis különgépük, Diana leszállt egy gyönyörű nagyszélű kalapba, én a kis szürke kosztümömben, és ugye akkor az az első hogy játszák a himnuszt. És én elkezdtem bőgni, ezt amikor a perc nagyszerűsége szorítva hat a keblemre, mire is Diana elővett egy csomag papírzsebkendőt és a kezembe nyomta, szóval aranyos volt. Majd egyfolytába fogtuk egymás kezét, szóval ők érezték hogy ez valami egészen rendkívüli.

Mv.: - Mert azért ezek a kacskaringók gyönyörűk. Göncz Árpád életének a kacskaringói, amit te követtél. De hol vagy te? Hol kezdődött Göncz Zsuzsa élete?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Alapvetően mi anyaságra nevelődtünk. Szóval akkor még aránylag kevés nő dolgozott, osztálytársaim nagyrésze egyetemet végzett, és ugye rögtön ........ háború után akkor már rögtön elkezdtünk dolgozni, nagyon át kellett állni mentalitásba is...

Mv.: - És akkor nem érezted egy percig sem hogy te most nem tudod önmagadat megvalósítani és nem tudsz karriert építeni...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Nem, nem, hát ez föl sem merült. 92-be halt meg édesanyám, addig én őket ápoltam, hát mindegyik 90 fölött volt. Én csak akkor léteztem elnökfeleségként, amikor tényleg valamilyen külföldi meg protokális kötelezettség volt, egyébként nem. Hát meg itt se volt ez még természetes, hogy kit mire kell meghívni, meg nem is voltak ilyen protokoláris események, csak tényleg a külföldi államfői látogatások, illetve mindjárt az elején közölték velünk, hogy ősszel lesz a japán császár beiktatása és arra ugye mi már hivatalosak leszünk, úgyhogy azt hiszem ez volt a második ilyen protokoláris megjelenésünk, ami megint egy óriási élmény volt egyrészt mert Japán, másrészt mert császári avatás volt. Sőt össze volt kötve akkor már egy koreai úttal, úgyhogy akkor kezdtük már a nagy utazásokat igaziból. Ez 91 őszén volt és 92 tavaszán halt meg édesanyám, na szóval akkor néztem én körül hogy mit is kell most csinálni egy elnökfeleségnek, és akkor meghívtak egy ilyen értelmi fogyatékos nemzeti sportfesztiválra, amikor megint iszonyatos sírást csaptam, de mese nem volt mert odanyomták elém a mikrofont hogy én most szóljak, na szóval akkor elköteleződtem az értelmi fogyatékosokkal, mondjuk korábban is volt kapcsolatom, mert volt olyan jóbarátunk akinek azóta lakóotthonba van a lánya, szóval mondjuk ez az indításom megvolt, hogy tudtam hogy milyen egy szülőpár, illetve egy család élete egy olyan helyzetbe amikor értelmifogyatékos gyereke van.

Mv.: - És lett a Kézenfogva, amit ugyan nem te alapítottál, de szerintem te kérted meg Göncz Árpádot, hogy ugyan alapítsa már meg, mert ha te alapítod, akkor nem vehetsz részt a munkában. Abban a problémahalmazban mit kell preferálni és merre kell elindulni? Azért ehhez vagy szerencse kell, vagy pedig a jó szociális érzék mellett nagyon jó helyzetfelismerő képesség van?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hiszek a gondviselésbe. Erre csak ezt tudom mondani. Eljött hozzánk ugyanakkor mikor ez az első meghívásom volt, vagy nagyjából abban az időben 92 nyarán a Gyógypedagógiai Főiskoláról az Engelmaier Ágnes és az Isépy Mari, nagyon emlékszem rá, hogy hát itt nőnek a civil szervezetek akik fogyatékosokkal foglalkoznak, ugye ők a hivatásosok akik ezt az egész témát kézbe tartják hosszú évtizedek óta és fogalmuk sincs róla hogy kik vannak, mit csinálnak, mi a helyzetük, mik a lehetőségek. Nem tudtam én hogy mi az hogy civil szervezet, nem tudtam. Azt tudtam hogy beállni semmiféle állami munkába nem tudok, mert ugye ez nem megy, tehát valami el kell kezdeni és ugye egy csodálatos jogász Éliás Sára akit megkérdeztem és mondtam hogy jó, csináljuk, és ezzel kezdtük hogy fölvettük a kapcsolatot a létező és már működő értelmi fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezetekkel, és akkor már volt egy kör és akkor azonnal kiderült hogy mi mindent kell csinálni.

Mv.: - De a mi mindenen belül is a lehető legjobban kezdtétek, a lakóotthonokkal...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hát mert ez is nyilvánvaló volt hogy ugye a korai fejlesztést is akkor tájt kezdték el a Czeizel Barbaráék, az iskolarendszer az megvolt és működött, az intézetek megvoltak és működtek, hogy hogyan ez egy egészen más kérdés, de voltak, szóval volt megoldás azért. A probléma a családokban ott kezdődött hogyha addig egy családban élt egy fogyatékos és kikerült az iskolából, elvolt tovább a családba úgy ahogy megoldották családon belül, ki így ki úgy és akkor jött rögtön a szülőkbe jött ez az aggodalom hogy és ha már nem bírom akkor mi lesz. És akkor ugye gondviselés akkor volt a Párizsba egy királynék és elnökfeleségeknek valami gyerekvédelmi nem tudom milyen konferenciája amire én kimentem és ahol összejöttünk a holland miniszterelnök feleségével, aki a saját királynőjét képviselte ott, és ugye mindenki elmondott valamit a saját országa helyzetéről és ő volt a másik aki fogyatékosokról beszélt. égyhogy összeakadtunk a konferencia után, kiderült hogy neki van egy fogyatékos gyereke és érintett, mondtam hogy nálunk semmi nincs, csak azt tudjuk hogy mi mindennek kéne lenni. Jó hát én gondolkozzak hogy ők mit segíthetnének. Tényleg Rita Koknak köszönhető, hogy akkor meg lett nekünk szavazva a holland kormánynak ez a Mátra programja, ami azt hiszem két éves időtartamra, ami ezeket a fölszabadult országoknak a szociális létesítményeit támogatta.

Mv.: - 27 lakóotthon ha jól elmékszem?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - 36.

Mv.: - 36, tessék, megálltam egy pár évvel lemaradtam..

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Összegyűjtöttük hogy mik azok a szülői, meg civil szervezetek kik szeretnének lakóotthont. 19 ilyen jelentkező volt azt hiszem, mindegyiknek kellett saját részt is vállalnia, és aztán ugye a hollandok állítottak elénk komoly szakmai követelményeket, aztán akkor elkezdődtek a jogi és egyéb tárgyalások. Kemény munka volt, tényleg kemény munka volt, mert teljesen kezdők voltunk. Jött még hozzá az állami holland támogatáson kívül holland civil szervezet is, egy ottani civil szervezetnek a vezetőjét bízták meg azzal hogy ezt itt koordinálja, ez egy csodálatos holland alapítvány volt, amelyiknek volt ilyen kelet - európai programja.

Mv.: - Sikerült az államot is, tehát a kormányt is megnyerni, hiszen a lakóotthoni program ha jól emlékszem három...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Igen három...

Mv.: - Lábon állt. Az egyik volt a holland támogatás, a másik a Soros, a harmadik pedig akkor még Népjóléti Minisztérium.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Így van, mert egybe volt és akkor, hát ugye ezek után nem mondhatták azt hogy ők nem, és hát igaziból ez adta aztán a példát az államnak is, mikor meghozta a vonatkozó rendelkezéseket.

Mv.: - Na de most se hagytad abba! Egy héten egyszer bejársz tevőlegesen a Kézenfogva irodájába, ott mindenféle emberrel meg ügyekkel foglalkozol, gondolom még itthon is...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Igazán nem függött össze a köztársasági elnök létemmel, hát az egy óriási segítséget adott hozzá az nem vitás, hát egyrészt a külföldi támogatások, meg azért az itthoni támogatások is...

Mv.: - Most hadd tegyek egy nem zárójelet hanem egy hatalmas felkiáltójeleket akarok tenni, mert ahhoz hogy nálunk elfogadták az értelmi fogyatékosokat, és megjelentek az utcán az értelmi fogyatékosok és hogy egyáltalán tényleg elkezdtek kormányzati, állami szinten, meg az újságok is elkezdtek foglalkozni, szerintem abban neked múlhatatlan érdemed van.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Te biztos hogy belejátszottam. Más is mert hogy az egész korszellem, meg a szülők is, most már hát nagyon sok olyan értelmiségi szülő volt aki külföldön járt, ismerte hogy kint mi van...

Mv.: - Igen, de az teljesen szóval azért nem mindegy hogyha egy neve nincs akárki aki a maga szakterületén biztos nagyon kiváló áll e mellé az ügy mellé és azért annak más akusztikája van hogyha a köztársasági elnök felesége, én ezt így gondolom és így is tapasztaltam.

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Te igen, és tulajdonképpen azért nem hagyhatom még most se abba, mert azért most is vannak a munkának ilyen területei, ami tényleg összefügg az én személyemmel. Például az anyagiak előteremtése, mert ugye most már hazai forrásokra vagyunk utalva, meg az egész kérdésnek a nyilvánossá tétele, ez amit mondtál is. Mostanra hát a 10 év alatt szépen kialakult egyrészt pontosan a munkakörök az alapítványba, nagyon jó és lelkes fiatal munkatársaim vannak hála Istennek ez is kialakult, mindegyiknek megvan a maga szakterülete, mert hiszen mindvégig olyan területeken dolgoztuk, ahol hiány volt és ahol szükség volt a munkánkra, mert ugye információs központ, mindig arccal a családok felé. Akkor az a fajta anyagi segítés ami tulajdonképpen minimális, de sehol másutt nincs. Szóval nincs egy olyan testület, ahova egy nagyon nehéz helyzetbe kerül és fogyatékost nevelő család odamegy és azt mondja hogy de most nálunk összeomlik a világ, akkor mi azért tudunk segíteni. Ugyanígy tudjuk segíteni folyamatosan a 10 év alatt azokat a kicsi civil szervezeteket akiknek van programja és elakadnak és át kell őket segíteni valami nehéz anyagi helyzeten, szóval csupa olyat csinálunk amit más nem csinál. Akkor ugye jött ez a lakóotthon program ami hát volt építkezés, volt kialakulása az egész lakóotthoni mentalitásnak, módszereknek és azóta is képezik az ott dolgozó segítőket, mert hogy erre képzett ember nem volt és aztán kialakultak a segítőképzésen belül azok a területek, ami teljesen fekete folt volt, ilyen például az önálló életvitel, a szexuális kérdés, aztán a foglalkoztatás, szóval nincs ennek vége.

Mv.: - Többször említetted a gondviselést, meg hogy bementél a bazilikába és a nyakadban többnyire egy keresztet látok. Istenhívő vagy...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Jaj én nagyon és teljesen. Hát először is apácáknál nevelkedtem, azon kívül ilyen volt a családom, azon kívül ilyen volt az életem. Nem tudom mire mentem volna Isten, hit és gondviselés nélkül. Ezt még annak idején az Árpád vizsgáló őrnagyával is megtárgyaltuk, mert az is ilyen csúnyán rámnézett hogy maga vallásos, én mondtam jól néznék én ki vallásosság és Istenhit nélkül, úgyhogy ebbe egyet is értettünk. Annyiban érzem a gondviselést az egész életünkbe. Az hogy az Árpádnak az a borzasztó küzdelmes és változatos élete végülis erről szólt, hogy az elnökségre ő föl legyen készülve, teljesen egyértelműen.

Mv.: - Ha így visszagondolsz minden vágyad amit akartál, mondjuk mert az ember amikor ifjú akkor azért úgy elképzel magának valamit, tehát hogy minden vágyad teljesült?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hát mondjuk azért a házasságunk első 30 éve nem a vágyak teljesüléséről szólt, legyünk pontosak. Az hogy nagy családom lett az igen, az hogy szociális munkát tudok végezni az igen, az hogy az Árpáddal rengeteg küszködés után azért produkálni tudtam mindazt ami benne volt és amit sokáig tényleg csak ilyen mellékutakon és nem egyenesen tudott érvényesíteni. égy érzem hogy azért ez most kiteljesedett.

Mv.: - De valaha is befolyásoltad őt amikor köztársasági elnök volt, vagy megbeszéltétek és azt mondtad hogy Árpád ezt azért mégis alá kellett volna írni, vagy nem aláírni?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hát ugye akkor is volt már mögöttünk szinte 50 évnyi közös élet, most mondjam azt hogy bele vagyunk épülve egymásba, érted? Szóval nem, se nem külön gondolkozunk, sem nem külön élünk, miközbe ő egészen másokat csinált, meg én is egészen másokat csináltam, de azért ez egy ilyen közös mentalitás szerint ment minden. Attól még megbeszéljük a dolgokat...

Mv.: - Soha nem volt hogy egy bizonyos dolgot kétféleképpen láttatok, mondjuk politikailag? Mert hogy gyereknevelésben vannak viták férj - feleség között, az előfordul...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hát olyan elég sokat nem volt otthon az Árpád mikor a gyerekek kicsik voltak, ilyen nem volt...

Mv.: - Nem volt rá lehetőség, maradjunk ennyiben..

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Hát igen, igen. Szóval anyám volt az anyjuk és én voltam az apa. Tényleg hosszú éveken keresztül. De én emlékszem arra amikor az Árpád az első amerikai meghívást kapta, aztán nem lett belőle semmi mert útlevelet nem kapott, összeült a baráti kör ezt megtárgyalni hogy jaj de volna ha az Árpád ki tudna menni és akkor rámnézett az egyik, hogy és én ehhez mit szólok. És én úgy csodálkoztam, érted, hát ez ilyen nem szokott lenni hogy nekem mi a véleményem. Van egy lehetőség, vagy van egy bármi, tálcán elénk hozott tennivaló, akkor az nem volt...

Mv.: - Akkor azt meg kell csinálni...

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Akkor azt meg kell csinálni. Nézd ahogy most ez ugye állandóan mondják is hogy érvényesísd önmagadat, meg valósítsd meg önmagamad, hát ugye ezt a mondatot mi nem ismertük, dehát nem is volt az agyunkban ilyen. Én utólag megfogalmaztam magamnak, közbe nem mert hogy természetes volt, hogy az élet arról szól hogy az ember elé mindig állít feladatokat. És akkor én azért vagyok hogy én azt megoldjam. Nem saját magamat valósítom meg, hanem annak a közösségnek amibe beletartozom, ez család vagy egy kicsit szélesebb, annak azt a feladatát ami rám tartozik, azt én megcsinálom.

Mv.: - És akkor most így elmondhatod hogy ez az utolsó 10 év arról szólt, a szociális munka terén amit te szerettél volna és hogy ebben jól érzed magad?

Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány vezetője.: - Így van hál Istennek, és tényleg ebbe nekem semmi részem, hanem így jöttek az események, hogy ezt évtizedeken keresztül nem lehetett csinálni mert mást kellett csinálni nagyon és minden nap, és most viszont ez adott egy olyan tartalmat az életemnek amit azért a reprezentatív kötelezettségek mellett is lehetett csinálni és most pont annyit kell csinálni amennyi még a 80 éves erőmből futja.

B.: - Névjegy című műsorunkban Göncz Árpádnéval, a Kézenfogva Alapítvány vezetőjével beszélgetett a szerkesztő - riporter Ferenczi Ágnes. A zenéket Szakács Emese válogatta. A felelős - szerkesztő Kondor Katalin.