A munkakör célja:

A Kecskeméten működő gyermekek átmeneti otthonába bekerülő nehéz helyzetben lévő családok támogatása a családmegerősítőprogram-vezetőjének irányítása mellett. Fő célunk az átmenetileg instabillá vált családok többszintű támogatása, annak érdekében, hogy biztonságban nevelhessék gyermeküket és elkerüljék a gyerek/ek családból való kiemelését. Több éves tapasztalatunk során sokszor láthattuk már a pozitív, megerősítő környezet hatását, a változást a családok életében, a szülő-gyerek kapcsolatban, a gyerekek fejlődésében.  Ennek a célnak a megvalósításához várjuk lelkes csapattagunkat!

Főbb kihívások 

  • Támogatja a családmegerősítő program megvalósítását, összhangban a szervezet stratégiájával és szakmai sztenderdjeivel
  • Támogatja a szülővel együttes elhelyezés keretében vagy szülő nélkül átmeneti gondozásba kerülő gyermekek vér szerinti családját. Segíti a befogadásuk előkészítését, szükségletfelmérést végez, mely alapján családtámogatási tervet készít, meghatározza a segítségnyújtás megfelelő formáit.
  • Folyamatosan értékeli a vér szerinti család helyzetének alakulását, segítséget nyújt a család önálló működéséhez.
  • Részt vesz az egyéni gondozási – nevelési terv készítésében,
  • Munkája során szorosan együttműködik az illetékes Család- és Gyermekjóléti Szolgálatokkal, hatóságokkal, civil szervezetekkel, valamint közoktatási-, köznevelési- és egészségügyi intézményekkel
  • Támogatja a családmegerősítő programok fejlesztését a helyi igényeknek és a célcsoport szükségleteinek megfelelően, hozzájárulva egy fenntartható helyi szociális rendszer megerősítéséhez
  • Rendszeresen készít jelentést a program előrehaladásáról a családmegerősítő-program vezetője felé
  • Részt vesz a program pénzügyi és adminisztratív folyamataiban, a szervezeti szabályozókkal és szakmai útmutatásokkal összhangban - dokumentáció pontos vezetése, nyomon követése

Olyan szakember jelentkezését várjuk, aki:

  • Felsőfokú humán és/vagy társadalomtudományi végzettséggel (pl. szociális, pedagógiai, pszichológiai, szociológiai) rendelkezik - elsődlegesen a szociális munkás, szociálpedagógus, szociálpolitikusi végzettség releváns a munkakörben
  • Szociális szférában, elsősorban gyermekvédelemben, hátrányos helyzetű célcsoporttal szerzett munkatapasztalattal rendelkezik
  • Vállalja az utazást pl. családok meglátogatására, szakmai konferenciákra, képzésekre
  • Szeret és tud csapatban dolgozni - az átmeneti otthonban dolgozókkal nagy jelentősége van az összehangolt munkavégzésnek, egyező szakmai szemléletnek, céloknak
  • Képes és elkötelezett a partneri kapcsolat kialakítására a szolgáltatást igénybe vevő szülőkkel, családtagokkal - célcsoport iránti érzékenység szükséges
  • Jó kommunikációs-, kapcsolatteremtő, és kiváló problémamegoldó képességgel rendelkezik.
  • Felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezik.
  • Büntetlen előéletű (speciális erkölcsi bizonyítvány szükséges, kifogástalan életvitel ellenőrzés nem előírás)
  • B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik

Előnyt jelent: 

  • Középszintű angol nyelvtudás
  • Releváns képzettségek, tudástár (pl. Erőszakmentes kommunkáció, Családi csoport konferencia ismerete, stb.)

A munkavégzés helye: 

  • Kecskemét

Amit ajánlunk: 

  • Változatos és kihívásokkal teli feladatok egy nemzetközi munkakörnyezetben
  • Barátságos, támogató munkahelyi légkör
  • Egyéni ötletek támogatása, nyitottság új módszerek beépítésére
  • Meghatározott keretek között alkalmankénti home office lehetőség
  • Értékes szakmai kapcsolatrendszer kiépítése az alapítvány szakmai csapatával és a partnerszervezetekkel
  • Lehetőség bevonódásra az alapítvány nemzetközi munkájába is, megismerve a legújabb jó gyakorlatokat a gyermekvédelmi munkában
  • A szakmai továbbképzések anyagi támogatása

 

Ha úgy érzi, hogy a fenti leírás Önre illik, akkor kérjük, hogy a munkakör megjelölésével küldje el magyar fényképes, szakmai önéletrajzát és motivációs levelét legkésőbb 2025. január 30-ig a következő e-mail címre: hr@sos.hu