Mindezt annak érdekében, hogy jó gyakorlatokat megismerve, egymástól tanulva hatékonyabban tudjanak fellépni az egyre több európai országban megfigyelhető idegengyűlölet és rasszizmus ellen. A műhelymunka közvetlen céljai tehát:

  • bemutassa és kielemezze a gyűlöletbeszéd és –cselekmények elleni fellépés jó gyakorlatait;
  • azonosítsa ezek erősségeit és gyengeségeit;
  • lehetőséget adjon tapasztalatcserére a területen dolgozó civilek és szakemberek között;
  • hozzájáruljon a civilek között nemzetközi együttműködéshez.

Az esemény szervezői a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítói: az Ökotárs, Autonómia, DemNet és Kárpátok alapítványok, együttműködésben az Európa Tanács ifjúsági kampányával.

Tervezett program:

  9.30-10.00    Érkezés, regisztráció, kávé

10.00-10.10    Köszöntő, bevezető gondolatok - Móra Veronika igazgató, Ökotárs Alapítvány

10.10-10.30    Plenáris előadás I. Az Európa Tanács ‘No Hate Speech’ kampánya: eszközök és módszerek – Molnár Bálint igazgató, Európai Ifjúsági Központ Budapest

10.30-10.45    Plenáris előadás II: Fellépés a gyűlöletbeszéd ellen Bulgáriában – Elitsa Markova & Anita Baikusheva, Open Society Institute Bulgária

10.45-11.00    Az ombudsmani hivatal szerepe, eredményei és munkájának nehézségei az intolerancia korlátozásában – Szalayné dr. Sándor Erzsébet, nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes

11.00-12.30    Csoportmunka I – kommunikációs kampányok: a gyűlöletbeszéd monitorozása és jelentése. Moderátor: Erős Barbara, DemNet Alapítvány

Projektbemutatók: Project Poland/Hejtstop – Lengyelország, Multi Kulti Collective - Bulgária, Promitheas Research Institute - Ciprus, Catalonian Human Rights Institute –Spanyolország, Latvian Centre for Human Rights - Lettország

  • A bemutatók kielemzése kiscsoportokban
  • A csoportok munkájának visszajelzése: mi működik és mitől?

12.30-13.15    Ebéd

13.15-14.45    Csoportmunka II – érzékenyítés: személyes tapasztalatszerzés és találkozás, különböző társadalmi csoportok “összehozása”. Moderátor: Nun András, Autonómia Alapítvány

Projektbemutatók:: Switch OFF/Online Hate Speech - Románia, Fotofabrika: Blowup - Bulgária, Humanity in Action – Lengyelország, Uccu Alapítvány - Magyarország

  • Elemzés kiscsoportokban és visszajelzés/értékelés

14.45-15.00 Kávészünet

15.00-16.30    Csoportmunka III – a közvetlen érdekérvényesítés, a részvétel és az igazságszolgáltatás szerepe a gyűlölet elleni fellépésben. Moderátor: Havasi Norbert, Kárpátok Alapítvány

Projektbemutatók: Rais Foundation – Spanyolország, European Wergeland Centre - Norvégia, Icelandic Human Rights Commission – Izland, Esélyt a Gyerekeknek Alapítvány – Magyaro.

  • Elemzés kiscsoportokban és visszajelzés/értékelés

16.30-17.00    Az Norvég Civil Támogatási Alap videópályázatának díjátadója a nagykövetség közreműködésével

17.00-17.15    Összegzés, záró gondolatok – Móra Veronika

(A szemináriumot követően este 20.20 órától a Toldi Moziban nyílt Pecha-Kucha estre kerül sor ugyanebben a témában.) 

A konferencia másnapján, október 28-án kezdődik a Zóna – nyomozó játék:

https://www.facebook.com/events/1695445160718036/

A háromórás játék során a jelentkező személyek és nyomozópárok kis csoportokban kutatják fel, hogy ki állhat a polgármester fiának eltűnésének hátterében. A játék a város elzárt negyedében, a Zónában játszódik, amelynek lakosairól a rendőrség szerint bármi elképzelhető. Metropolisz nem kívánatos személyeit ugyanis ide telepítették a közelmúltban.

A játék során logikára, ügyességre, együttműködésre, humorra és empátiára egyaránt szükség lesz ahhoz, hogy a résztvevők megfejthessétek a rejtélyt.

A konferencia nyelve angol lesz, szinkrontolmácsolást biztosítunk!

A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. Kérjük, töltse ki jelentkezési lapot itt:

https://docs.google.com/forms/d/14-McBqfTEviWYfWB-7ZQlWzTk0pFxB7xnXT4w1g27pk/edit

legkésőbb 2016. október 10-ig!

50 km-nél nagyobb távolságról érkező, civil szervezetben tevékenykedő résztvevőknek útiköltség-térítést tudunk biztosítani.