Pogátsa Zoltán minap megjelent podcastjában azt állítja, hogy a szupergazdagok jótékonykodása zömében káros, mert nem szolgál mást, mint a politikai hatalom megvásárlását. Szerintünk a kép ennél lényegesen árnyaltabb és a témában – saját munkájuk hatásának megértése okán – a magyar civil szervezeteknek is érdemes tisztán látni. Scsaurszki Tamás, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kuratóriumi elnökének véleménycikke.

Meghallgattam Pogátsa Zoltán Kiss Ambrussal folytatott beszélgetését a Szabad-e haragudni a gazdagokra? – beszélgetés a globális elitről című podcastban, amelynek egyik hangsúlyos mondanivalója az volt, hogy a gazdagok jótékonykodása zömében káros1. 

Ez a gondolat meglehetősen felkavart és megszólítottnak érzem magam. Bár nem mondja ki, de mivel a gazdagok jellemzően civil szervezetek közvetítésével jótékonykodnak, úgy érzem, a kijelentés a civil szektort általában is minősíti, illetve az általam vezetett Gyökerek és Szárnyak Alapítványt konkrétan, mivel ezt a szervezetet is alapvetően tehetős magánszemélyek vagy az ő vagyonukból alapított intézmények támogatják. 

A jótékonykodás nyilván számos esetben a politikai hatalom megvásárlását, illetve a halhatatlanság megvásárlásának kísérletét jelenti, de a valóság jóval árnyaltabb, sokszínűbb.

Leveleztünk, elmondtuk

Észrevételeimmel megkerestem Pogátsa Zoltánt is, akinek munkásságát nagyra becsülöm. Levelezésünk során felhívta a figyelmünket, hogy a világgazdaság elitjéről szóló könyvében részletesen érvel tézise mellett. Habár a könyvet még nem olvastuk, így érveivel nem vitatkozhatunk, két okból mégis közreadjuk levelünk szerkesztett változatát. 
Egyrészt azért, mert a podcastban szerintünk egyoldalúan mutatja be a szupergazdagok jótékonykodását, s mivel a podcast manapság önálló műfaj, sokan csak ezt hallgatják, és ezért helye van véleményünknek a nyilvánosságban.
A közreadás másik oka pedig az, hogy a civil szervezetek működésének, finanszírozásának egyik legizgalmasabb alapkérdését feszegeti a szerző.

I.
Olvasmányaim és munkám alapján inkább azt állítanám, hogy 

  • a szupergazdagok inkább lobbizással és nem jótékonykodással érvényesítik érdekeiket, habár elfogadom, hogy az utóbbira is van bőven példa, és a kettőt nem mindig könnyű egymástól elválasztani;
  • a szupergazdagok nem azért gazdagodnak, mert jótékonykodnak (politikai döntéshozókat vásárolnak), hanem azért, mert ilyen a globális kapitalizmus (ld. Thomas Piketty tézisei, illetve a másik oldalról, gyakorlati példaként MacKenzie Scott2 esete: ő az Amazon tulajdonosának elvált felesége, akinek vagyona alig-alig csökken a részvényárfolyamok emelkedése miatt, pedig rekordütemben osztja szét vagyonát jótékony szervezetek között úgy, hogy nem kér érte semmit (“no strings attached”);
  • a demokratikus állam feladata volna a gazdagok hatalomvásárlásának kordában tartása; és
  • a civil világ számos szervezete, így a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány is, az igazságosabb társadalmakért dolgozik, és úgy gondolja, hogy nem adó vagy jótékonykodás, hanem progresszív adó és jótékonykodás.

Egyébként a progresszív adózást (vagy a társadalom finanszírozásában vállalt kiemelt szerepet) és a jótékonykodást számos szupergazdag népszerűsítette a múltban (például Joseph Rowntree3) és a jelenben (pl. Soros György) is.

II.
A szupergazdagok konkrét adományaival kapcsolatban érdemes szem előtt tartani, hogy

  • a civil szervezetek nem törvényesen szerzett pénzt nem fogadhatnak el (s nem az ő, hanem az állam feladata eldönteni, mi is a törvényesen szerzett pénz); és
  • számos jelentős adományozó nem kér nyilvánosságot adományáért cserébe, sőt inkább egyértelműen elzárkózik a nyilvánosságtól, így pedig nem lehet szó „közvetlen” befolyás- és hírnév-vásárlásról. Ez egyébként egyre nagyobb nehézséget ad a támogatott civil szervezetnek, hiszen a társadalom – véleményem szerint jogosan – egyre inkább szeretné tudni, hogy kik támogatják őket.

III.
A civil szervezetek jelentős része sokat tesz azért, hogy a kapott támogatásokat (és már meglévő vagyonukat) nemes és össztársadalmilag hasznos célokra fordítsák – függetlenül attól, hogy kitől származik a pénz. Ennek minősített esete az, amikor a vagyon eredeti tulajdonosának nézeteit és szándékát figyelmen kívül hagyva végez jótékony tevékenységet a vagyonnal gazdálkodó szervezet (ld. például a Ford Foundation munkáját miközben Henry Ford köztudottan Hitler egyik nagy tisztelője volt és antiszemita nézeteket hangoztatott). Itt a következő konkrét trendeket említeném:

  • a közösségi alapítványok 20. század eleji indulásakor rengeteg “alvó”, elavult vagy társadalmilag káros, ezért már nem működő alapot indítottak újra társadalmilag hasznos célokért;
  • sok civil szervezet csak számára etikus pénzt fogad el (például környezetvédő szervezetek visszautasítják környezetszennyező vállalatok adományát még úgy is, hogy a bevétel törvényes, a különböző függőségtől szenvedő emberekkel dolgozó szervezetek nem fogadnak el pl. alkohol-forgalmazásból származó pénzeket);
  • számos tehetős adományozó nem kíván beleszólni az általa támogatott szervezet munkájába vagy a támogatott szervezet nem engedi, hogy beleszóljon a munkába: ennek egyik legismertebb módszere, hogy a szervezet átfogó céljának elérését támogatják, úgynevezett „általános célú támogatást” (angolul: general purpose grant) nyújtanak (és nem egy-egy kiragadott tevékenységet vagy módszert finanszíroznak); és
  • vagyonukat etikusan fektetik be, mint például a szénhidrogénekkel foglalkozó vállalatokból való „kiszállás” (https://divestmentdatabase.org/).

IV.
Mindezeken túl is fontos a szupergazdagoktól (vagy intézményeiktől) a civil szervezeteknek adott nagyobb támogatások társadalmi hasznosságát vizsgálni. Véleményem és a szakirodalom szerint vannak olyan funkciók, amelyek jól kiegészítik (és nem gyengítik) az állami feladatokat. Például olyan hosszú távú projektek finanszírozása, népszerűtlen ügyek felvállalása, elesett célcsoportok támogatása, amelyeket egy, a négyévenkénti megmérettetéstől tartó kormány nem szívesen vállal fel. Vagy éppen olyan társadalmi, gazdasági, tudományos kísérletek finanszírozása, amelyek kockázatát és skrupulus elszámolását – bármilyen ok miatt – a közpénzzel gazdálkodók nem vállalják be. Ennek is van alesete, amely kimondottan erősíti a demokráciát és nagyon releváns számunkra: amikor a szupergazdagok – törvényesen, de a fogva tartott állam megkerülésével – azért támogatják a civil szervezeteket közvetlenül, hogy az országban demokrácia legyen és az állam úgy lássa el feladatait, hogy abból minden polgára profitáljon. 

Ah, és még egy mikro-érdekesség a legvégére: az, hogy a szupergazdagok jótékonykodása, akárcsak a szegényeké vagy az egyházé, mennyit árt vagy használ, gyakorlatilag a jótékonykodás kezdete óta viták tárgya. Az ön által idézet Warren Buffet-utód véleménye nagyon is jellemző, s véleményem szerint sok igazságot tartalmaz. S mégis mit tesz édesapja? Akiben egyszemélyben láthatjuk az etikus/törvénytisztelő üzletembert, és a magasabb adót fizetni akaró gazdagot. Nagyvonalúan támogat társadalmi ügyeket és vagyonának jelentős részét jótékonykodásra fordítja – és nem a fiára és családjára hagyja, vagy éppen újabb cégek megvásárlásába fekteti. Lehet, hogy a jótékonykodás nem tökéletes, de nem találtunk ki még jobbat nála? Lehet, sőt biztos. De éppen a továbblépés érdekében fontos, hogy a progresszív oldalát is lássuk!

Örvendetesnek tartanám, ha a vita a szupergazdagok jótékonykodásának társadalmi hasznosságáról folytatódna. Véleményeket, észrevételeket szeretettel várok a scsaurszki.tamas@gy-sz.hu címre!

Scsaurszki Tamás
kuratóriumi elnök
Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

1 Ez a gondolat már megjelent a Pogi Podcast 65. részében is, de akkor még nem ragadtam billentyűzetet.
2 https://www.forbes.com/profile/mackenzie-scott/?fbclid=IwAR1aOhMV5YaCMN6nlkEmg3nS4jYLthrLuqU0Ekb1Qc9XopnAY586e1r6KaI&sh=6993600f243d​​
3 https://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_Rowntree_(philanthropist)