Ha 16-30 év közötti fiatal vagy, és uniós vonatkozású projekten dolgozol, pályázz a 2023-as Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjra, és nyerj támogatást kezdeményezésed továbbfejlesztéséhez!

A díjat az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen ítéli oda. Az elismeréssel azokra a projektekre kívánják ráirányítani a közfigyelmet, amelyek révén a fiatalok a demokráciát és az aktív közösségi szerepvállalást erősítik.

Milyen projektekkel lehet pályázni?

A projekteknek meg kell felelniük az alábbi kritériumoknak:
•    előmozdítják az európai és nemzetközi egyetértést,
•    elősegítik a közös európai identitástudat és az integráció kialakulását,
•    követendő példát mutatnak az Európában élő fiatalok számára,
•    gyakorlati példákat nyújtanak az európaiak közösségként való együttélésére.

Részvételi feltételek

A pályázaton mindenki részt vehet:
•    akinek van egy európai vonatkozású projektje;
•    legalább 16, de legfeljebb 30 éves;
•    és az EU egyik tagállamának lakosa, vagy olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a pályázat benyújtásának időpontjában jogszerűen tartózkodik az Unió területén.

A díj

Az egyes uniós országok nemzeti zsűrijei által jelölt 27 projekt közül három győztest választanak. Az első díj  7500 euró, a második díj 5000 euró, a harmadik díj pedig 2500 euró.

Mind a 27 nemzeti győztes projekt képviselői meghívást kapnak a németországi Aachenben megrendezett díjátadó ünnepségre.

Visszanézhető online tájékoztató
http://epfacebook.eu/qA93

Jelentkezési határidő

2023. február 2. (23:59)
Jelentkezés

További információ a díj honlapján olvasható