Ifjúságsegítők mobilitása (KA153-YOU)
Szakmai fejlődést biztosító tevékenységek és hálózatépítés ifjúságsegítőknek. Célja a minőségfejlesztés támogatása az ifjúsági munka területén, különösen az ifjúsági szervezetek és/vagy egyéb érintett szereplők közötti együttműködés révén.

1. Szakpolitikai vonatkozás
Az Európai Unió Ifjúsági Stratégiája adja meg a keretét az európai együttműködéseknek az ifjúság területen a 2019-2027-es időszakra. Három kulcstémája: kapcsolódás, elköteleződés, képessé tétel. A „kapcsolódás” a tapasztalatok, élmények megosztásáról, a szolidaritás megéléséről szól, és elsősorban a mobilitási projekteken keresztül valósítható meg. Az „elköteleződés” főképp a fiatalok kulturális, gazdasági és közéletbe való bekapcsolódását jelenti. A „képessé tétel” pedig a fiatalok olyan eszközökkel való felruházása, melyekkel lehetőségük lesz megosztani nézeteiket, véleményüket a róluk szóló kérdésekben, és ez által változást elérni.
Az Ifjúsági Stratégia mellékleteként jelenik meg a fiatalok javaslatai alapján meghatározott 11 Ifjúsági Cél is. Ezek a célok a fiatalok életére és az őket érintő kihívásokra hatást gyakorló szektorközi területeket foglalnak magukba, és céljuk, hogy hozzájáruljanak a fiatalok jövőképének alakításához.
Az ifjúsági projektek megfelelő katalizátorok lehetnek mindezek megteremtéséhez.
2. A pályázattípus célja
Az ifjúságsegítők mobilitása az ifjúsági szakemberek fejlődését támogatja és azon keresztül az ifjúsági munka minőségfejlesztését helyi, régiós, nemzeti, európai, valamint nemzetközi szinten, nemformális és informális tanulási tapasztalatok által. A pályázattípus hozzájárul az EU Ifjúsági Stratégia célkitűzéseihez, azok közül pedig kifejezetten az ifjúsági munka innovációjához és elismertetéséhez.
3. A pályázásra jogosultak köre
Pályázó bármely programországban székhellyel rendelkező részt vevő szervezet vagy fiatalok informális csoportja lehet.
4. A projektekben részt vevők köre
Maximum 50 résztvevő, korhatár nélkül.
A résztvevők a küldő vagy a fogadó ország lakosai (a képzők, facilitátorok kivételével).
A projektekben részt vevő szervezetek lehetnek:
- nonprofit szervezetek; egyesületek; NGO-k; európai ifjúsági szervezetek; állami szervek helyi, regionális és nemzeti szinten; társadalmi vállalkozások; CSR tevékenységet folytató forprofit szervezetek
- fiatalok informális csoportjai
a program- vagy partnerországokból.
A részt vevő szervezetek minimális száma 2 (minimum 1 küldő és 1 fogadó szervezet).
Ugyanazon szervezet (egy OID) pályázatbeadási határidőnként nem vehet részt összesen ötnél több pályázatban sem pályázóként, sem partnerként.
5. Támogatható tevékenységek
Szakmai fejlődést biztosító tevékenységek és hálózatépítés ifjúságsegítőknek, amelyek a következők révén járulnak hozzá az ifjúságsegítők szakmai fejlődéséhez:
- tanulmányi látogatások, mint például job-shadowing, szakembercserék, peer learning
- hálózatépítés és közösségfejlesztés
- képzések a minőségi ifjúsági munka érdekében
- szemináriumok és workshopok tudásbővítés és jó gyakorlatok megosztása céljából
Ezeket a 2-60 napos tevékenységeket a projektben részt vevő szervezetek tervezik meg és bonyolítják le. Az ifjúságsegítő szakemberek részvétele a képviselt szervezet kapacitásfejlesztéséhez nagyban hozzájárul, és egyértelműen hatással van az ifjúságsegítők fiatalokkal végzett mindennapi munkájára. A megvalósult tevékenységek tanulási eredményeit terjeszteni kell az ifjúsági területen.
Rendszerfejlesztési és tájékoztató tevékenységek
Az ifjúságsegítők mobilitása pályázattípus tartalmazhat rendszerfejlesztési és tájékoztató tevékenységeket is, melyek kiegészítő tevékenységek azzal a céllal, hogy növeljék a mobilitási projektek hatásait a területen. Ezek például innovációt és az ifjúsági munka elismertetését támogató tevékenységek lehetnek, amelyek lehetőséget teremtenek tapasztaltabb pályázóknak arra, hogy új eszközöket (például a digitális ifjúsági munkát fejlesztő eszközök), új módszereket próbáljanak ki.
Előkészítő látogatások
A szakmai tevékenységeket megelőzően sor kerülhet olyan előkészítő látogatásokra, amelyek a tevékenységek minőségének biztosítását szolgálják (pl. adminisztratív intézkedések elősegítése, partnerség megszilárdítása). Ezen látogatások a fogadó szervezetek/intézmények egyikének országában valósíthatók meg.
A projekt teljes időtartama 3-24 hónap lehet.
6. A programban részt vevő országok
A következő kedvezményezett országok teljes mértékben részt vehetnek az Erasmus+ program valamennyi pályázati kategóriájában:
- az Európai Unió tagállamai,
- az EFTA/EGT-tagországok: Izland, Liechtenstein és Norvégia,
- az EU-tagjelölt országok: Törökország, Észak-Macedónia, Szerbia
Az Erasmus+ program egyes intézkedései ezen felül a partnerországokból jelentkező szervezetek előtt is nyitva állnak. A részvétel feltételeinek részletesebb leírását lásd az Erasmus+ program útmutatójában.
Bővebb információ a pályázati útmutató A) részében található.
7. Pályázati feltételek
Az ifjúsági területen megvalósuló mobilitási projekteknek követniük kell az Erasmus minőségbiztosítási szabályokat az ifjúsági területen. Ezek tartalmazzák a mobilitási kategória alapvető irányelveit, valamint konkrét gyakorlatokat, melyek a projektek olyan szakaszainak implementálását támogatják, mint a kiválasztás, a résztvevők felkészítése, értékelés, tanulási eredmények feldolgozása, projekteredmények megosztása stb.
A formai és tartalmi követelményeket a pályázati útmutató B) része tartalmazza.
8. A támogatás mértéke
Támogatás igényelhető a következőkre: utazás; szervezési támogatás; rendkívüli költségek; speciális igényű résztvevők támogatása; előkészítő látogatás.
9. A pályázás menete
Az Erasmus+ 2021-2027-es programciklusában a mobilitási tevékenységek kétféleképpen pályázhatók.
a. Hagyományos pályázatbeadás
Ennek részleteit a pályázati útmutató C) része tartalmazza.
b. Erasmus-akkreditáció
Az ifjúsági területen elérhető mobilitási tevékenységek az Erasmus-akkreditáció az ifjúság területén pályázati kategórián belül is pályázhatók. Az akkreditált szervezetek lehetőséget kapnak, hogy egyszerűsített módon pályázhassanak támogatásra az adott pályázati időszak ifjúsági mobilitási tevékenységeinek megvalósításához.
10. A pályázatok beadásának határideje
- 2024. október 1. déli 12:00 óra (brüsszeli idő szerint)
12. Pályázati keretek
Az Erasmus+ program ifjúsági mobilitási tevékenységeire rendelkezésre álló decentralizált forrásai a 2024-es évben várhatóan az alábbiak szerint alakulnak:
Ifjúsági cserére, ifjúságsegítők mobilitására és az akkreditációval rendelkező szervezetek részére álló teljes keret: 5 162 817 euró.
Az ifjúsági mobilitási pályázati kategória keretének 40%-a az akkreditált pályázók részére kerül elkülönítésre.
A keretösszeg pályázati fordulónként tervezett felhasználásának mértéke az alábbiak szerint alakul:
- 1. forduló: 3 829 342 euró
- 2. forduló: 1 333 475 euró
Az ifjúsági részvételi tevékenységek 2024-es támogatási kerete: 878 733 euró, amelyből:
- 1. forduló: 615 113 euró
- 2. forduló: 263 620 euró
A DiscoverEU esélyegyenlőségi pályázattípus 2024-es támogatási kerete: 198 116 euró, amelyből:
- 1. forduló: 138 681 euró
- 2. forduló: 59 435 euró
A partnerországokkal megvalósuló projektek támogatási összegei maximum a rendelkezésre álló keret összegének 25%-át tehetik ki.

Kapcsolat
Tempus Közalapítvány
E-mail: info@tpf.hu
Telefon +36 1 237 1300
https://erasmusplusz.hu/erasmus_palyazattipusok_az_ifjusagi_teruleten/ifjusagsegitok-mobilitasa-ka153-you

forrás: pafi.hu