A szociális cirkusz módszerének alkalmazása során cirkusz foglalkozásokat tartunk hátrányos helyzetű résztvevőknek, ami egy alapvetően mozgásfókuszú fejlesztő módszer. A műhely témája, hogy hogyan járulhat hozzá mégis az ilyen típusú pedagógiai munka a kritikai tudatosság fejlesztésén keresztül a társadalmi elnyomás felszámolásához.
A műhelyfoglalkozáson zsonglőr és más mozgásos játékokon keresztük kipróbáljuk a szociális cirkusz módszerét, és ezzel összefüggésben értelmezzük Paolo Freire: Az Elnyomottak Pedagógiája című könyvét. Freire könyve az oktatás egyik leghúsbavágóbb kérdését feszegeti, mégpedig hogy hogyan lesz az oktatás az elnyomott rétegek felszabadításának eszköze, ahelyett, hogy a fennálló igazságtalan társadalmi rend újratermelője, fenntartója legyen. Freire válaszai rendkívül inspirálóak, de nagyon kevéssé konkrétak. A gyakorlat kifejlesztését Freire ránk, a terepen dolgozókra bízza, különösen gyerekek és fiatalok esetében, mert maga Freire felnőttoktatással foglalkozott. A műhely alatt ennek a feladatnak a közös végiggondolására vállalkozunk.
A műhely neked való, ha
- hátrányos helyzetű gyerekekkel, fiatalokkal dolgozol, és szívesen gondolkodsz közösen arról, hogy hogyan lehet a kritikai pedagógia elvei szerint, a felszabadítás érdekében dolgozni.
- szeretnél Az Elnyomás Pedagógiája könyv alapján, a pedagógiai elvek konkrét gyakorlati alkalmazásáról tanulni.
- szívesen ötletelsz velünk a játékosság és a kritikai tudatosság kapcsolatának lehetőségeiről
- érdekel a szociális cirkusz módszere, szívesen kipróbálnád, inspirálódnál belőle.
- érdekel, hogy hogyan járulhat hozzá a szociális cirkusz módszere a kritikai gondolkodás fejlesztéséhez
A műhelyhez semmilyen előzetes cirkuszi vagy kritikai pedagógiai ismeret nem szükséges.
A műhely apropója Paolo Freire: Az Elnyomottak Pedagógiája című könyv magyar fordításának megjelenése. A műhelyen megvásárolható a könyv, mint ahogy A Felszabadítás Pedagógiája című szöveggyűjtemény is.
Hol? Kesztyűgyár Közösségi Ház
Mikor? 2025.február 5. 17.00-20.00
Ha szeretnél részt venni, regisztrálj itt január 29-ig!
A műhelyt Szabó Márton a Közélet Iskolája képzője, és Kelecsényi Csenge a Magyar Zsonglőr Egyesület oktatója tartja, mindketten évek óta foglalkoznak szociális cirkusszal.
A műhelyen való részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 5.000 Ft/fő részvételi díjat vagy annak egy részét, hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek. A résztvevőknek a műhelyen útiköltség térítést, valamint rágcsálnivalót tudunk biztosítani.
Ha kérdésed van, keress minket bátran! www.kozeletiskolaja.hu, oktatas@kozeletiskolaja.hu, 06308717762
További programjainkat ITT találod.